Mesés dublini drámafoglalkozások

Mesés drámafoglalkozások indultak a dublini magyar gyerekek számára

/ Herédi Károly /
heredi.karoly képe
A Magyar-Ír Színház szervezésében, a Hungarian Culture Days támogatásával 2017. szeptember 16-án délelőtt első alkalommal gyűltek össze Dublinban a színjátszás, vers- és prózamondás iránt érdeklődő dublini gyerekek.
Túl a Süveg-hegyenRajz közben, a többiek érkezésére várvaA szülőknek

A játékos foglakozások alkalmával nem kizárólag előadói készségeiket fejleszthetik, de anyanyelvük használatának egy újabb helyszínéhez is hozzájutottak. A két csoportban: 6-10  és 11-14 éveseknek hirdetett drámaórák 90-90 percig tartanak minden második szombaton. A Túl a Süveg-hegyen című drámaműhely első foglalkozásán mintegy 13 gyerek vett részt, de továbbra is várják az új jelentkezőket.

A dramatizációs gyakorlatok, játékok és drámapedagógia mellett irodalmi foglakozások, tánctanítás, kézműves-foglalkozások és sok egyéb kreatív elem gazdagítja a foglalkozásokat. A résztvevő gyerekek decemberben ünnepi műsorral mutatkoznak be a közönség előtt.