Mesemondó verseny a Fairfieldi Magyar Iskolában

/ Papp Szilvia /
papp.szilvia képe
Április 13-án volrt a mesemondó verseny a Magyar Studies of America által működtetett Magyar Iskolában Fairfieldben.
Oklevelek és mesekönyvek A zsűri döntésére várva Büszke mesemondókA nyertes

Nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot a Magyar Iskola tanulói, hiszen mindannyian kiálltak és elmondtak egy már létező mesét, de volt aki saját szerzeménnyel készült. Amíg a zsűri (három lelkes édesanya) meghozta a döntését, Storycubes kockák segítségével megalkottuk az osztály saját meséjét. Az első három helyezett kis magyar mesekönyveket kapott ajándékba.

Azt hiszem mindannyian emlékszünk, hogy a mesemondó, illetve szavalóverseny szerves része volt az iskolás éveinknek Magyarországon. Nagyon fontosnak tartják, hogy ezek a különleges hagyományok külhonban is tovább éljenek. Ezáltal nemcsak magyar szerzőkkel és műveikkel ismerkednek meg közelebbről a gyerekek, hanem egy izgalmas nyelvi kihívás is áll előttük. Az amerikai iskolákban nagy hangsúly van már óvodás kortól kezdve azon, hogy gyakorolják a mások előtt, illetve közönség előtt való felszólalást a tanulók, ám az oktatásnak általában nem képezi szerves részét hosszabb versek, történetek megtanulása. Így memóriafejlesztőként is igen hasznos.