A Melbourne-i Victoria magyar virágszálai

54. Cserkész Anna Bál

/ Tokaji Tamara /
tokaji.tamara képe
Melbourne-ben a cserkészetnek több évtizedes hagyománya van, mely generációk óta öröklődik anyáról lányra, apáról fiúra. A tradíciókhoz hű közösség az idén 54. alkalommal rendezte meg a felcseperedő fiatalok bemutatkozójául szolgáló Anna Bált.
ElsôbálozókMulatságSalsaKCSP csapat

A Melbourne-ben évente megrendezett Anna Bál megálmodója Kovassy Marianne, aki balatoni leánykaként arról álmodozott, hogy egyszer ő is eljut Füredre, ám a történelem másként alakította életét. Tizenévesen került Ausztráliába, majd felcseperedve, az új hazában megvalósította kislányként dédelgetett terveit. Neki köszönhetően, idén 54. alkalommal rendezték meg a Cserkész Anna Bált. 

A hagyományosan július végi mulatságra négyszáznál is több vendég érkezett a Melbourne-i Magyar Központba. A nyüzsgő forgatagban a térdzoknis, rövidnadrágos kis cserkészek és őszülő halántékú, büszke dédszülők egyaránt képviseltették magukat. Így aztán szinte tapintható volt a családias, meghitt hangulat. 
Miután a nézők közül mindenki elfoglalta a helyét az asztaloknál, a cserkészek bevonulása következett. Igazán megkapó, az avatatlanok számára is szívet melengető egyszerre látni azt a sok, az óhazától messze élő, legtöbb esetben már Ausztráliában született kicsit és nagyot, akik büszkén viselik magyarságuk. 

A megnyitót követően az elsőbálozók bemutatására került sor. A fehér ruhába öltözött lányok és frakkos kísérőik méltán kaptak vastapsot, hiszen nem csak küllemük volt lélegzetelállító, hanem a bemutatott keringő is. A hozzátartozók szemében nem egy könnycsepp csillant, mikor csemetéikre tekintettek. 

A megható pillanatokat felszabadult bálozás követte, majd mindenki meglepetésére az elsőbálozók egy újabb produkcióval tértek vissza. A forró, latin ritmusokra előadott salsa lendülete magával ragadta a közönséget, így tetőfokára hágott az egyébként is jó hangulat. 
 

Az est jóval éjfél után, egy jellegzetes cserkész nóta közös eléneklésével ért véget.