Márciusi ifjak

/ Szabó Péter Bence /
szabo.peter.bence képe
A tavasz beköszöntével számos új programlehetőség kínálkozott a torontói magyarok számára. Ezeken az alkalmakon a Kodály Együttes is képviseltette magát vagy egy jól sikerült fellépéssel, vagy a rendezvényeken való részvétellel.

A magyar közösségek szerte a világban mindenhol megemlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Nem volt ez másképp a torontói Magyar Házban sem. Színvonalas produkciók kerültek a megemlékezők elé, méltó módon megemlékezve a szabadságharc hőseiről. Ügyes diákok szavalatát hallhatták a két magyar iskola diákjaitól, és baptista fúvószenekar tette még ünnepélyesebbé a hangulatot. A fellépők közül a Kodály Együttes sem maradhatott ki, két csoporttal is képviseltette magát a szervezet. A Junior csoport készülő új koreográfiáját mutatta be a közönségnek. A Senior csoport pedig csak erre az alkalomra összeállított tematikus műsort adott elő, vajdaszentiványi verbunkkal, és sebes fordulóval ötvözve, melyben felidézték a huszárok bevonulását, és visszatérésüket szeretteikhez. Reméljük, a tavasz új lendületet hoz a magyar közösség számára. Örömmel tölt el, hogy a naptárra pillantva magyar programok sorát látom a szemem előtt. Remélem következő cikkemben is beszámolhatok egy színvonalas programról innen Kanadából.