Magyar bál Chicagóban

Nagyszabású bál rendezett a Hungarian Club of Chicago.

/ Iusco Bernadett /
iusco.bernadett képe
A klub 1922-ben alakult és tevékenységét megszakítás nélkül folytatja azóta is. Fennállásának kezdete óta rendez bálokat, az idei már a 97. volt a sorban. A Gála Bál ebben a formában a 80-as években alakult ki.
Első bálozók és mesterük Hungarian (Magyar) Club vezetőségToka Noémi és Szűcs János a Borozda vezetőiBáli hangulat

Az eseményen részt vett a Chicagóban és környékén élő magyarság színe java, hogy eme rangos eseményen együtt ünnepelhessenek. Az est hangulata akár egy Oscar-gáláé, ugyanis szebbnél szebb ruhákban vonultak fel a hölgyek és mellettük kísérő partnereik. Az est házigazdája Rácz Eszter Anna KCSP ösztöndíjas, valamint dr. Nádas Gyula, a helyi magyar közösség oszlopos tagja volt. 

Az est az első bálozók kardtáncával indult, melyet a már említett dr. Nádas Gyula és felesége Tímea tanítottak be a fiúknak. Az amerikai és magyar nemzeti himnuszok eléneklése után a Borozda Néptáncegyüttes somogyi koreográfiájának premierje következett. A produkciót színpadra állította Toka Noémi művészeti vezető, valamint Szűcs János KCSP ösztöndíjas. Az előadást követő tapsvihar után a Magyar Lélek díj mellett a klub által létrehozott ösztöndíjak ünnepélyes átadására is sor került. Az idei évben a chicagói magyarság körében végzett áldozatos munkájáért Demeter András, valamint a klub bizottsága Nagy Imrének adományozta a díjat. 

A bál fővédnöke dr. Bencsik Zita chicagói főkonzul volt, aki beszédében kiemelte a Gála bál jelentőségét a helyi magyarság számára, színvonalasságának példaértékű mivoltát. A bál díszvendége dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos volt, aki Magyarországról érkezett a bálra. Beszédében megköszönte a jelenlevőknek, hogy távol Magyarországtól, itt a Michigan tó partján őrzik és megélik magyarságukat, közös kultúránkat, ami kiváló lehetőség a közösség építésére, a hagyományok továbbvitelére. 

Demeter András elnöki köszöntő szavai után nagytiszteletű Trufán Áron lelkipásztor asztali áldásával vette kezdetét a három fogásos vacsora.  

Az est további részében a hangulatért felelős zenekar a budapesti Perfect Show Band volt, akik immár hatodik éve táncoltatják meg a közönséget. 

A tombola levezetését Iusco Bernadett, a Magyar Baráti Közösség KCSP ösztöndíjasa és Henning Robert vezényelték. Értékes felajánlások érkeztek, fődíjként a LOT lengyel légitársaság Chicago – Budapest útvonalára szóló, két darab retúr jegyét sorsolták ki. Idén egy különleges árverés volt: Radovics Mórocz Gabriella felajánlásából 5 darab olajfestmény lett a Klub tulajdona, melyek csendes aukció keretén belül kerültek új tulajdonosaikhoz. 

A bál bevétele jótékony célt szolgál. 

A bálon készült képekért köszönet Mózsi Gábor chicagói fotósnak, valamint Megyeri Józsefnek, a Magyar Klub vezetőségi tagjának.