Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi és a jönköpingi farsangi mulatságon

/ Kőrösiné Forgó Ilona /
korosine.forgo.ilona képe
Svédországban is elbúcsúztattuk a telet a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesülettel, és a Jönköpingi Magyar Egyesülettel is. Mindkét városban fergeteges mulatsággal ünnepeltük a farsangot. Az idei ünnepségeken meglepően kreatív jelmezekkel rukkoltak elő a résztvevők, miközben felelevenítettük a ritkán hallott farsangi hagyományokat.
Göteborgi farsangJönköpingi farsangFarsangi álarcokFarsangi hagyományok

Mindkét rendezvényen megismertettem az egybegyűlt gyermekeket és felnőtteket egyaránt az érdekes magyar farsangi szokásokkal, hiedelmekkel. Például romantikus hagyomány, hogy a farsangi bálokon a hajadon lányok a kiszemelt legénynek bokrétát adtak, aki pedig a kalapjára tűzte a virágcsokrot, ha neki is tetszett a leány és ekkor sor került az eljegyzésre is. Továbbá nem mindenki tudta, hogy régen az emberek azt gondolták, hogy a tél utolsó napjaiban felélednek az ártó szellemek, és farsangkor őket próbálták elűzni a zajos mulatságokkal, jelmezbe öltözéssel, alakoskodással.

A bemutatókat játékos vetélkedők követték, ahol a gyerekek összemérték ügyességüket, célbadobásból, ping-pong labda egyensúlyozásból, kéz nélküli fánkevésből, székfoglalóból. Sőt, az is kiderült, hogy mennyire ismerik a farsangi hagyományokat vagy mennyire értik a „titkos-nyelvet”. Göteborgban még élő hegedű szót is hallhattak a gyerekek, ami alapján fel kellett ismerniük a híres magyar népdalokat.

A farsangi gyermekmulatságok kötelező eleme a tombola sem maradhatott el egyik városban sem, a gyerekek rengeteg szép új játékot nyertek: labdát, buborékfújót, kulcstartót, édességet vagy akár társasjátékot is. Jönköpingben a felnőttek között még egy üveg hazai tokaji bort is kisorsoltak. Lakomában sem volt hiány, a mennyei házi sütemények, hot-dog és zsíros kenyér elfogyasztása után kezdődhetett a disco, ahol a gyerekek kedvenc dalaira pörgött-forgott apraja-nagyja.

Göteborgban az idei mulatság újdonsága volt, hogy az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is maguknak.

Jelmezek terén nagyon kreatívak voltak a résztvevők: bohócok, hercegnők, cowgirlök, szuperhősök, lovagok, kalózók, tündérek, vámpírok között Göteborgban még sellővel, skorpióval, rénszarvassal, avatárral, sőt még láthatatlan emberrel is találkozhattunk. Mindkét helyen az egyesület vezetője kérdezte meg a gyermekeket a jelmezeikről. A jönköpingi farsang különlegessége volt, hogy a felnőtteknek is kötelező volt maskarába bújni, akik nagyon is komolyan vették ezt. Volt itt gonosz királynő, ingatlanügynök, Joker és Harley Quinn, de még egy egész viking család is.

A hangulatos rendezvényeken mindenki megtalálhatta a számára legélvezetesebb tevékenységet, volt aki az álarckészítésben merült el órákra, míg mások a vetélkedőn, a táncolásban, vagy a tombolahúzás izgalmában, esetleg egy baráti beszélgetésben érezték magukat a legjobban.