Az mérkőzés időpontjának változása kissé összekuszálta az azt megelőző napokat. KCSP-s ösztöndíjasként nagyszerű lehetőségnek tűnt ezt a történelmi jelentőséggel kecsegető alkalmat megszervezni. A plakát készíttetése, közösségi felületeken való hirdetése, maga a külföldön történő vetítés sugárzásának megoldása, alapvető szervezői feladatok voltak. Aztán egyik délután, amikor már csak nyugodtan "hergeltem" magam, hogy a nagy napra megfelelő szurkolói állapotba kerüljek, valaki nekem szegezte a kérdést: "Nem lesz meccs?".
Ezt követte az interneten fellelhető információk lázas kutatása, hogy megtudjam, mi is történik. Elmarad a meccs, elnapolják vagy máshol tartják meg? A hivatalos álláspontot figyelembe véve, a mérkőzés előtt két nappal, a plakátot átjavítottuk és igyekeztünk értesíteni az embereket, nehogy valaki véletlenül a meccs végére fusson be, amikor már a termet rendezzük be a másnapi koncertre.
Elérkezett az ominózus este, és a körülbelül 15 fős társaság feszülten nézte a selejtezőt, hol felbuzdulva, hol ökölbe szorult kézzel. Már letelt a 90 perc és úgy tűnt, hogy a következő alkalomra halasztódik a válogatott kijutásának eldöntése. Hát ezért kellett annyit idegeskedni, szervezni, hogy aztán közönség csalódottan távozzon? És akkor az utolsó utáni, 97. percben, a nagy és folyamatos magyar nyomás után, a tizenhatoson belüli kavarodás közepette, bekerült a labda a bolgárok hálójába.
Győzelem!
Hirtelen megszépült minden, és együtt lélegeztünk fel Stockholmban. Szép volt fiúk!
