Készülődés a március 15-i ünnepségre Edmontonban

/ Deér Gábor András /
deer.gabor.andras képe
A tavaly újra alakult Edmontoni Társulat rendhagyó előadással készül az 1848-as forradalom és szabadságharc megemlékezésére.
HíradóHíradó2Készülődés

A társulat Kamasz II. sikerei után felbuzdulva vágott neki az újabb produkciónak. A következő előadásukban a színjátszó kör újraértelmezi a március 15-i megemlékezést. A darabot egy korábbi Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas, és Opra-Szabó Zsófia, a társulat elnöke közösen írták. 

A próbák január elejétől egészen március közepéig zajlanak, melyben a filmművészet, és a színház vegyítése történik meg multimédiás eszközökkel.  A társulat jelenleg 21 fővel működik, amely számból 15 fő színész. A csoport közösségkovácsoló erejének köszönhető, hogy egyre több jelentkező van, és a következő produkcióban már 3 új szereplő vesz részt, köztük az edmontoni református lelkész is.  A darabban többek közt a társulaton kívül részt vesz a cserkészcsapat, illetve a tánccsoport is. A közel 1 órás produkciót március 14-én adják elő, várhatóan teltház előtt.

A társulat az előadásra való készülődés mellett felújító próbákat is tart, ugyanis a Kanadai Magyar Amatőr Színházi Fesztiválon bemutatott darabjait tervezik több észak-amerikai nagyvárosban bemutatni az elkövetkezendő fél évben.