Kávédélután Jaraguá do Sulban

/ Tarcsa Kitti /
tarcsa.kitti képe
2018 november 10-én került megrendezésre a Jaraguá do Sul-i magyar közösség hagyományos kávédélutánja.
SüteményekSüteményekKöszöntőKezdetek

A helyi magyar szövetség tagjai délután 3 órakor gyülekeztek az egyik hitgyülekezet közösségi termében. A szervezők bő választékkal várták a több, mint 200 megjelentet, akiknek többek között lehetőségük volt megízlelni a kocsonyát, csörögefánkot, paprikás túrókrémet, házikolbászt, tepertőt, banán lekvárt és tipikus magyar süteményeket, kalácsokat. Ami engem is meglepetésként ért, az a tojáslekvár volt.

A nap folyamán fellépett a helyi magyar táncegyüttes, a Dunántúl. Az esemény nagyon jó hangulatban telt, mely során a közösség tagjai legalább egy délután erejéig újra összegyűltek.