Karácsonyi ünnepség az Árpád otthonban

/ Marafejeva Nelli /
marafejeva.nelli képe
A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen S ne csak így decemberben. (Juhász Gyula: Karácsony felé)
Szavalnak a gyerekekZsozsó versel

Míg az érettségizők november kilencedike után már otthon tölthették a hétvégéjüket, a mi csoportunk karácsonyi képeslapokat és könyvjelzőket készített az Árpád-otthonban lakó idősek számára. A szombati kézműves foglalkozásunk ünnepi hangulatban telt, hiszen a háttérben karácsonyi dalok szóltak, s a diákoknak már tanulniuk sem kellett. Nagy gonddal készültünk az idősek otthonába, hiszen tudtuk, az ott élők évről évre nagy szeretettel fogadják a gyerekeket. Mindez főleg Bartha Éva Gyöngyi fáradtságos munkájának köszönhető, hiszen ő szervezi meg, hogy a szülők elhozzák a gyerekeket a Wantirnába, s az ottani vezetősséggel is egyeztet, hogy látogatásunk ne ütközzön más programokkal.

Így november 23-án előadhattuk kis karácsonyi műsorunkat, melyben a gyerekek ünnepi versekkel és dalokkal köszöntötték az otthon lakóit. Az idősek mosolya pedig mindannyiunk szívét megmelengette. Jó volt közösen énekelni a Csendes éjt, s csak úgy együtt lenni az ünnep közeledtével. Az otthonban dolgozó munkatársak is nagyon elhivatott, szeretetteljes emberek, akik gondoskodtak harapnivalóról is a szülők s a gyermekek számára. Reméljük, hogy ez a hagyomány még sokáig fent tud maradni, s tudjuk gazdagítani egymást mosollyal, biztató szóval, öleléssel.