Jelmezverseny Varsóban

Télbúcsúztató programot tartottunk a Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola és Óvodában

/ Marjai Éva /
marjai.eva képe
Ha hivatalosan vége is a farsangi időszaknak, egy kis vidámság mindig jól jön. A varsói magyar gyerekek maszkabállal zárták a telet, és ünnepelték a tavasz közeledtét.
2023. Varsó - verselemzésA Visztula kalózkapitányaFarsang a varsói magyar iskolábanSzép Bence és a varsói gyerekek

Elérkezett a várva várt jelmezbál, ahol a gyerekek felölthették szépséges ruhakölteményeiket 2023. február végén. A nap első foglalkozásán ugyan még minden csoport tanult, de a legtöbb diák esze valahol máshol járt. Az olvasás, verselemzés után átrendeztük a termeket, és míg a felnőttek tombolát vásároltak, a kicsik felöltötték különböző jelmezüket.

A jelmezesek bemutatkozása után Szép Bence, "a világ legügyetlenebb bűvésze" szórakoztatta a gyereksereget, míg a zsűri döntött: a város legszebb kis katicabogara kapja az első díjat. Jutalmat minden résztvevő kapott, és egy kis sütizés után a tombolaszelvények tulajdonosai is átvehették a nyereményeiket. 

A sok nevetés, a jelmezesek öröme még sokáig téma lesz a magyar iskolában, és már lehet tervezni, ki minek is öltözzék a következő farsangon.