Interjú Dr. Ódor Bálint kanadai nagykövettel

/ Csibi Balázs /
csibi.balazs képe
Öt és fél év után véget ér Magyarország Kanadai Nagykövetének, Ódor Bálintnak megbízatása. Az elmúlt évek eredményeiről, kiemelt programjairól és a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíj programról is beszélgettünk nagykövet úrral. Az interjúra a Rákóczi-elismerés átadása után került sor.
Rákóczi-díj átadásaRákóczi-díj átadásaRákóczi-díj átadása

Gratulálok a Rákóczi-díjhoz, amit nemrégiben kapott meg ünnepélyes keretek között. Milyen érzés volt a Rákóczi Alapítvány díját átvenni?

Köszönöm szépen! Nagy megtiszteltetés volt átvenni a díjat egy olyan szervezettől, amely már évtizedek óta tesz azért, hogy hidak épüljenek a kárpát-medencei magyarok és az anyaország között. Az alapítvány jó példát mutat sokak számára. Ezzel a díjjal – úgy érzem – én is a Rákóczi-közösség tagja lettem. Az elmúlt években a magyar nemzetpolitika figyelme egyre hangsúlyosabban irányul a diaszpóra közösségek felé is, nagy megtiszteltetés volt és nagyon örülök, hogy ebben az öt és fél évben részt vettem abban a munkában, amely során Magyarország szorosabbra fűzte a kapcsolatokat a Kanadában élő magyarokkal is. Több új programot indított el a magyar kormány, megtiszteltetésnek tartom, hogy ebben az időszakban szolgálhattam Magyarországot Kanadában. Azt gondolom, ez a díj elismerése mindannak, amit a magyar Kormány tesz a magyar közösségek érdekében a kanadai diaszpóra körében is. 

 

Nagykövet úr az elmúlt hetekben már búcsúzott a kanadai diaszpóra magyar közösségeitől. Milyen élmények kötődnek az elmúlt öt és fél évben a helyi közösségekhez?

Különleges öt és fél év áll mögöttem. A magyar-kanadai kapcsolatok több területen erősödtek, illetve jó együttműködés alakult ki a nagykövetség és a magyar házak, illetve a magyar szervezetek között. Az elmúlt években lehetőségem nyílt arra, hogy meglátogassak és megismerhessek minden nagyobb és kisebb magyar közösséget is Kanadában. Megtiszteltetés volt részt venni a helyi magyar közösségek által tartott nemzeti ünnepi megemlékezéseken is. Számos új helyi kezdeményezés indult el Kanada különböző városaiban, és jó együttműködés alakult ki a nagykövetség és a magyar szervezetek között, pl. ennek köszönhetően jött létre a kanadai magyar értéktár. Azt tapasztaltam, hogy az elmúlt években egyre aktívabbá váltak a magyar szervezetek. A magyar közösség tagjai nagyban segítették a munkámat a magyar-kanadai kétoldalú kapcsolatok erősítésében is a gazdasági, kulturális, politikai és tudományos területen, amiért külön köszönetet szeretnék mondani ezúton is. A kereskedelmi forgalmunk a kanadai statisztikai adatok alapján tavaly év végén elérte az 1 milliárd dollárt, a megbízatásom elején ez a szám 600 millió dollár volt, a növekmény túlnyomó részét a magyar export növekedése adja ki.

 

Az elmúlt öt és fél évben világszerte - így Kanadában is a Kőrösi Csoma Program sikeréről szólt. A program keretében magyar fiatalok segítik a diaszpórában élő sokad-generációs magyarokat. Mennyire tartja fontosnak a program további életét?

Jó kezdeményezésnek tartom a Kőrösi Csoma Programot, az ösztöndíjasok a helyi körülményekhez és igényekhez igazítva számos új kezdeményezést indítottak el az elmúlt években. Nagy örömmel láttam, hogy ez a program sikeresen működik Kanadában. Fontos cél, hogy sikerüljön vonzóvá tenni a fiatalabb generációk számára is a magyar közösségi életet. Ebben a program ösztöndíjasai kiváló segítséget nyújtanak. Számomra a kanadai magyar néptánc mozgalom egy nagyon jó példája annak, hogy a magyar kultúra olyanok számára is vonzóvá tud válni, akik nem beszélik a nyelvet.

 

Hogyan tekint vissza a fél évtizedes munkára Kanadában, nagykövet úr? 

Arra törekedtem, hogy minden lehetséges területen hozzájáruljak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter három alkalommal tett hivatalos látogatást Kanadában. A gazdasági, kulturális, tudományos együttműködés területén sokat léptünk előre. A már említett kereskedelmi adatok mellett megemlíteném a közvetlen járat elindulását Toronto és Budapest között, ami jelentős mértékben növelte a Magyarországra látogató kanadai turisták számát, a közvetlen járat a magyar diaszpóra számára is fontos. Számos új beruházás érkezett Magyarországra, a Linamar pl. éppen a napokban adja át két új zöldmezős beruházását Magyarországon. Bővült a magyar külképviseleti hálózat a vancouveri alkonzulátus megnyitásával, így Nyugat-Kanadában is működik magyar képviselet. Fontosnak tartom, hogy sikeres 56-os emlékévre került sor Kanadában is 2016-ban. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából 43 rendezvényre került sor 12 kanadai városban a külképviseletek szervezésében, emellett a magyar közösségek is több kulturális eseményt szerveztek. A Kanadai Föderáció megalakulásának 150. évfordulója is egy különleges alkalom volt 2017-ben, amikor többek között be tudtuk mutatni, hogy a magyar közösségek hogyan járultak hozzá a legkülönbözőbb területeken Kanada fejlődéséhez. A legsikeresebb rendezvények a nagyobb horderejű eseménysorozatok voltak – mint pl. 2016 szeptemberében a montreali Magyar Hét, amelyet a montreali magyarok a mai napig emlegetnek. A program híre nagyon sok emberhez eljutott, sokan részt vettek a programokon. A magyar közösség számára is fontos volt, de azon túl a kanadai közönség számára is jó lehetőség volt bemutatni a magyar kultúrát. Örömmel tekintek vissza az elmúlt fél évtized munkájára, és szeretném megköszönni a kanadai magyar diaszpóra értékes támogatását. amely nagyban segítette a tevékenységemet.