Az igazmondó vízhordó meséje – színi előadás Münchenben

A Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség Színtársulatának előadása

/ Kaj Ádám /
kaj.adam képe
Október 13-án mutatta be a Magyar Katolikus Egyházközség Színtársulata Eugéne Labiche Ilyen a világ c. bohózatát Fejér István rendezésében.

Fejér István rendező, társulatvezető az előadás előtt kiemelte, hogy különösen ünnepi a pillanat, hiszen ez a társulat harmadik önálló produkciója. A hármas szám nem is okozott csalódást. A szöveg, a rendezés és a színészi játék művészi egysége garantálta a sikert. Labiche-t, korának népszerű francia színműíróját, okkal nevezték Moliére unokájának: úgy tart görbetükröt a társadalomnak, hogy közben magunkon is jót nevetünk. Ez pedig az önkritika valódi mércéje. És ki merné állítani, hogy a nevetés által nem tisztulhat meg az ember, hogy a komédia nem adhat katarzist? A darab az igazság és a hazugság viszonyát veszi górcső alá, és arra keresi végső soron a választ, hogy egy ilyen világban mondhat-e valaki mindig, minden helyzetben igazat. És egyáltalán, „mi az igazság?”- kérdezzük Pilátussal együtt mi is. Van-e különbség az emberi és az erkölcsi (isteni) igazság között? Vagy hol van az pont, amikor bedarálja az embert a társadalom hazugsággyára?

A bemutató előtt azt mondtam a színészeknek, hogy a tiszteletem már mindenképp az övék a magyar nyelvű színjátszás müncheni szolgálatáért, de az előadás után a szeretetem is őket illeti azért az élményért, amivel megajándékoztak minket, nézőket. 

Eugéne Labiche:
Ilyen a világ

Szereplők: Lanner Kati, Martis Csilla, Rácz Brigitta, Sipos Szabina, Tarjányi Krisztina, Ifj. Józsa Péter

Fény/hang: Christian Lanner
Díszlet: Sipos Attila

Rendező: Fejér István