Ifjúsági táncház a bécsi Napraforgóknál

/ Kalmár Eszter /
kalmar.eszter képe
A bécsi Napraforgók Táncegyüttes február 1-én tartotta meg az idei év első táncházát. A szokásos gyerek és felnőtt táncház mellett különleges műsorral is készültek: a felvidéki Kis-Csallóközi Táncegyüttes előadásában gyönyörködhettek a résztvevők.
táncháztáncháztáncháztáncház

Február első péntekén a Napraforgók Táncegyüttes gyerektáncházzal nyitotta meg az idei táncház szezont. Oláh Attila „Nyuszi”, a dunaszerdahelyi Csallóközi és Kis-Csallóközi Néptáncegyüttesek vezetője szívesen vállalta a gyerekek tanítását és szórakoztatását. A gyerektáncházat követően a Kis-Csallóközi Táncegyüttes fél órában gömöri, mezőkölpényi és magyarbődi táncokat mutatott be. A Felszállott a páva c. televíziós vetélkedő győztes zenekara, a Pósfa zenekar kísérte őket. A műsor után ifjúsági és felnőtt táncházzal folytatódott az este, ahol a lelkes táncolni vágyók széki, mezőkölpényi, kalotaszegi és mezőségi tánclépéseket sajátíthattak el. Az este jó hangulatban telt. A vendégek a tánctól kifáradtan, de nagy mosollyal térhettek haza.