A melbourne-i Magyar Kultúr Kör újabb tábort szervezett a táncolni vágyó gyerekeknek
A második tánctábor megszervezéséhez, és a táborban való aktív részvételhez nagy motivációt jelentett az a lehetőség, amit a Kultúr Kör kapott. Queenslandből kaptak egy felkérést, amire természetesen örömmel mondtak igent. A felkérés egy több napos előadás-sorozatot takar, amelyben a gyerekeknek Brisbane-ben, és Gold-Coast-on is meg kell mutatniuk tudásukat.
Persze ahhoz, hogy ez egy fantasztikus élmény legyen, és remek koreográfiával állhassanak a színpadra, tenni, és dolgozni is kell. Erre volt remek alkalom a tánctábor. Az első napon, hasonlóan a többihez több próba is be volt tervezve egy napra. Reggel 9 órakor kezdődtek a próbák egy kis bemelegítéssel, átmozgatással, tréninggel, hogy az ízületek bemelegedjenek, az izmok pedig felmelegedjenek. Ezután kezdődött a munka java, amikor is az eddig tanultakat pontosítottuk, a kritikus részeket kijavítottuk, és új elemekkel bővítettük az eddig összeállt koreográfiát.
A délelőtti próbák 11:30- ig tartottak, ezután a gyerekek kicsit megpihenhettek, átöltözhettek, valamint az egész délelőtt szorgosan dolgozó szülők, és nagyszülők, valamint egyesületi tagok munkájának köszönhetően elfogyaszthattuk a finom ebédet, ami minden nap valamilyen hagyományos magyar étel volt.
Sült kolbász, rántott hús, sertés pörkölt volt a tábori menü, ezek mellett pedig finom desszerteket is ehettünk, így például kürtőskalácsot. A rengeteg ízletes étel után persze pihenőt is kellett tartani, így a délutáni próbák 14 óra körül kezdődtek. A délelőtti próbák mintájára, a délutáni próbák is bemelegítéssel kezdődtek, majd a táncanyag elmélyítése, és gyakorlása volt a fő feladat. Nagyjából délután 17 óráig tartott minden próba, ezután a gyerekek szabadon azt csinálhattak amihez kedvük volt egész este.
A vacsorák az ebédekhez hasonlóan nagyon ízletesek, és kiadósak voltak, segítettek visszapótolni a napközben elhasznált energiákat. A tábor záró napján a gyerekek bemutatták a táborban készült koreográfiát, ami nagyon tetszett a nézőknek. Összességében egy nagyon jól sikerült program volt, ahol rengeteget tanultak, és dolgoztak a táncos lábú fiatalok.