Halloween a victoriai Magyar Házban

Kanadai szokások – magyar közösségek

/ Gáspár Roland /
gaspar.roland képe
A szokásos foglalkozások mellett, október utolsó hétvégéjén egy rendhagyó programmal várta a Magyar Ház az érdeklődőket. Halloween-i mulatsággal készültünk a gyermekeknek és szüleiknek. A rendezvényt késő délutánra hirdettük meg. Jelmez viselése ajánlott volt. Nagy meglepetésre nem csak a gyerekek, de sok szülő is kapott az alkalmon és maskarát öltött.
töklámpásokkészülnek a töklámpásokszorgosan folyik a munka

Sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy szükséges-e, egyáltalán jó-e a Magyarországon nem hagyományos ünnepeket és szokásokat átvenni. Bár a Halloween nem illeszkedik a magyar ünnepek sorába, mégis úgy gondolom, hogy találhatunk megfelelő helyet neki a diaszpórában élő magyar közösségek életében. Természetesen mindezt a magyar ünnepek tartásával és szokások őrzésével összhangban.

Véleményem szerint a Halloween is lehet egy kínálkozó alkalom, amikor a családok összegyűlnek, és újabb lehetőségük adódik a közös időtöltésre. Különös tekintettel arra, hogy igen sok a vegyes házasság, még inkább indokolt az ilyen programok szervezése. Hiszen így nyithat a magyar közösség a nem magyar szülők felé is. Ezekkel a programokkal segíthetünk színesebbé tenni a családok mindennapjait. Illetve támogathatjuk azt a célkitűzést, hogy a gyerekek – a lehetőségekhez mérten – egy közösségben nőjenek fel, baráti kötelékek alakuljanak ki közöttük. Ezért kifejezetten jónak tartom, ha egy-egy ilyen rendezvénnyel emlékeket adunk, élményeket szerünk nekik. Így nem csak feladatokat és tanulást, de szórakozást és – az ottani barátaikkal közösen eltöltött – vidám perceket is tudnak társítani a Magyar Házhoz.

Úgy érzem, sok itteni családnak szívügye a magyar nyelv és kultúra megőrzése. A szülők számára igazán fontos a magyar értékek továbbadása a gyermekeik számára. De a hétköznapokban könnyen ez is "feladattá" válhat a gyermekek helyes nevelése, sportos életmódjának kialakítása, nyelvi és zenei képzése mellett. Ezért tartom fontosnak, hogy minden alkalmat megragadjunk a közös programok szervezésére, legyenek azok a hagyományos magyar ünnepek vagy akár Kanadában tradicionális szokások.

Mindezek jegyében ezen a rendhagyó esten, a hagyományos tökfaragás mellett különféle játékokkal készültünk a gyerekeknek. Volt „tök-bowling”, „szem-lövölde”, „töklámpás-memóriajáték” és kézműves sarok is. Finom falatokról és frissítőkről a szülők gondoskodtak. A jó hangulatot a játékok és a programhoz illő zene biztosította. A gyerekek vidáman vették birtokukba a „vásári játékokat”. A versengésnek tétje is volt. Minden feladatnál pontokat érő pálcikákat gyűjthettek, melyeket az est végén – szigorúan a vacsora után – édességre és kisebb ajándékokra válthatták be. Mire az összes pálcika elfogyott, a „Szörnyecske boltban” kezdődött a válogatás és alkudozás. Végül senki sem távozott üres kézzel, de az igazi hangsúly nem a bezsebelt meglepetéseken, hanem a jó hangulatban eltöltött közös estén volt.