Filmvetítések a müncheni és augsburgi Magyar Katolikus Misszión

/ Taczman Andrea /
taczman.andrea képe
Február utolsó hétvégéjén a müncheni magyar katolikus testvérek lelki kirándulást tehettek az Ibériai-hegységbe és a különböző Mária-kegyhelyekre. Február 21-én, csütörtökön ugyanis Az utolsó hegycsúcs, két nappal később pedig a Mária földjén című filmeket tekinthették meg. Az előbbi filmet az augsburgi Magyar Misszió hívei is láthatták február 22-én, pénteken.
Müncheni közönség "Az utolsó hegycsúcs" c. film vetítésénAugsburgi közönség "Az utolsó hegycsúcs" c. film vetítésén

Az utolsó hegycsúcs című produkció Juan Manuel Cotelo spanyol rendező dokumentumfilmje, mely egy spanyol katolikus papról, Pablo Domínguezről szól. Pablo számos talentummal megáldott egyéniség volt, aki teljes szívvel vitte a világba az evangéliumi örömhírt; szót értett fiatalokkal, idősekkel és gyermekekkel egyaránt. Az egyetemi katedrán elhangzó előadásai és a szentmiséken mondott prédikációi számos embernek adtak erőt, bátorítást, lendületet. Pablo nemcsak az evangélium hirdetésének, hanem a hegymászásnak is szentelte életét. Szenvedélyesen szerette a hegyeket, és a hegytetőre érve sokszor mutatta be hálából a legszentebb áldozatot. Egy alkalommal a Moncayó (2313 m) hegyet mászta meg, ahol nemcsak a havas csúcsokat láthatta meg, hanem Teremtőjével is találkozhatott. Itt halt meg 42 évesen. A film az ő életét mutatja be családtagjai, paptársai és barátai szemszögéből, ugyanakkor tágabb értelemben a papi hivatás és az élet-halál kérdését, valamint a mennyországot is közelebb hozza a nézőhöz – mindezt derűs, modern és lendületes formában.

A filmet 2010-ben mutatták be Spanyolországban, ahol elsöprő sikert aratott; nézettségét tekintve ugyanis lekörözte az év nagyszabású produkcióit is. A filmet Magyarországon a Mission is Possible Kft. forgalmazta. A siker ott sem volt kicsi: a budapesti Urániában 14.000, országosan pedig szintén ugyanennyi néző ismerhette meg Pablo Domínguezt, aki példa értékű módon mutatja meg számunkra, hogy az emberi lét minden nehézsége ellenére szép, ha szeretettel éljük meg.

A Mária földjén című dokumentum-játékfilm szintén Juan Manuel Cotelo alkotása, mely koncepcióját tekintve igencsak eltér a szokványos vallásos tematikájú dokumentumfilmektől. Az ördög ügyvédje új küldetést kap: fel kell keresnie azokat, akik hisznek abban, hogy az „égi receptek” működnek, vagyis hisznek az Istenben és Szűz Mária közbenjáró erejében. A világ minden tájára elutazik, hogy találkozhasson olyan emberekkel – köztük orvossal, modellel, pappal, üzletemberrel – akik meggyőző erővel mesélnek neki megtérésükről, Istenről, a hit és a rózsafüzér-imádság erejéről. A film így tulajdonképpen egy tanúságtétel-füzér, melynek szemei mind kapcsolódnak egy-egy olyan ismert Mária kegyhelyhez mint Lourdes, Guadalupe vagy Medugorje. A nézők így a film közben lelki értelemben eljuthatnak ezekre a helyekre és ezáltal valami többet sejthetnek meg Szűz Mária édesanyai szerepéből. A film végeztével az ördög ügyvédje hiábavaló próbálkozásnak tartja annak bizonyítását, hogy a meginterjúvolt emberek valótlanságot állítanak. Ő maga is eljut Medugorjeba és megtér.

A film spanyolországi bemutatója 2013-ban volt, és kevesebb mint egy évre rá Magyarországon is bemutatták, ahol kb. 7.000 embert vonzott a mozikba.

A filmek Münchenben és Augsburgban is élénk érdeklődést váltottak ki. Az utolsó hegycsúcs vetítésére Münchenben megtelt a Misszió nagyterme, a nézők közül többen ekkor jártak először a müncheni Magyar Katolikus Misszió épületében. A másik két alkalmon egy kisebb létszámú, de annál lelkesebb csapat vett részt. A vetítéseken jelen volt Laczkó Andrea, a filmek magyarországi forgalmazója és terjesztője, aki érdekességeket osztott meg a film magyarországi életéről; többek között beszámolt a számok tükrében az otthoni sikerekről. A hatás a külhoni magyarok körében sem maradt el, a müncheni és augsburgi nézők ugyanis kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az est folyamán lelki élményben volt részük, és szívesen viszik a filmek jó hírét családjuk és barátaik körébe.

 

A filmek előzetesei megtekinthetők itt:

Az utolsó hegycsúcs: https://www.youtube.com/watch?v=4uK25Jo1Ecg

Mária földjén: https://www.youtube.com/watch?v=_D_5qa3oQJk