Farsangi mulattság Ligonierben

/ Török Karola /
torok.karola képe
A farsangi mulattsággal egybekötött vidám téltemetésre a Pensylvania-i Ligonierben a Darlington Inn nevű magyar étteremben került sor 2017 február 12-én délután. Az eseményt a vendéglő tulajdonosai a Bethlen Közösséggel eggyütt immár hetedik alkalommal szervezték meg. Az előkészületeket már január közepén elkezdtük. A műsor összeállitása közösen zajlott a tavalyi előadás sémájára: komikus jelenet, népdalok, téltemetés. Erre az alkalomra új programfüzetet állitottunk össze, az előző évekkel ellentétben idén a népdalok angol nyelvű forditása és a komikus jelenet rövid összefoglalója is bele került, a korábbi farsangi mulattságokat felelevenitő fényképsorozattal eggyütt.
Farsang LigonierbenFarsang LigonierbenFarsang LigonierbenFarsang Ligonierben

A vendéglő korlátozott befogadó képessége miatt, az előző évek tapasztalatai alapján, az eseményen való részvételt előzetes regisztrációhoz kötöttük, majd plakátot készitettünk, melyet nemcsak a Bethlen Közösségben függesztettünk ki, hanem a környék magyar közösségeinek facebook oldalán illetve a helyi ujságban is terjesztettünk. Január végére majd’ minden hely elkelt.

A szervezőcsapat február közepére már izgatottan készült és várta a bejelentkezett 70 személy fogadását. A műsorban szereplőkkel február 4-én próbát, 11-én este pedig főpróbát tartottunk. 11-én a helyszint is farsangi jelmezekbe öltöztettük. Február 12-én, vasárnap délután fél 4-re megtelt az étterem, kezdődhetett a minden évben szokásos, régi hagyomány felelevenitése: a farsang és a tél vidám temetése. A népdalokkal szinesitett komikus jelenetet a vendéglő tulajdonossal és családjával valamint a Bethlen Közösség magyar alkalmazottaival eggyütt adtuk elő. A történetben a telet szimbolizáló szalma bábút, Ilyést lelőtte a vadász (hiszen a környék hires a vadászatról), a közösség pedig vidám népdalokkal siratta őt. Ezt követően a Bethlen Közösség lelkésze vidám beszédet mondott, a közönségből bevont néhány szereplő felolvasta a búcsúztatót, majd a parkolóban elhamvasztottuk Ilyést, s vele eggyütt a telet. Miután a telet eltemettük, kezdődhetett a mulattság: harmonikán felelevenitett magyar dallamokkal, tánccal, magyaros izekkel, gulyással, csirkepaprikással, kolbásszal, forralt borral. A résztvevők közül hárman be is öltöztek: egyikük a telet és a tavaszt egyszerre jelképező maszkot készitett, egy másik személy Ilyést, a telet szimbolizáló szalmabábut imitálta, mig a harmadik jelmezes Szent Bálintnak öltözött. Jelmezeiket egy-egy háziknyeret is rejtő ajándékcsomaggal dijaztuk.

A ligonieri hagyományos magyar farsang és téltemetés 2017-ben is örömöteli találkozások helyszine volt, hiszen vidám társaság gyűlt össze, a résztvevők és a szervezők pedig egyaránt jól éreztük magunkat. A kora délutántól estig tartó mulattság után mindenki jókedvüen térhetett haza az otthonában.

Fotó: Rev. Nitch Gabor