A hamiltoni magyar iskola tanárai minden évben meglepik a diákjaikat egy hagyományosabb farsangi programmal, hogy jobban meg tudjanak ismerkedni a lassan feledésbe merülő szokásokkal. Egy rövidebb bevezető után, amikor minden résztvevő bemutatta jelmezét, hogy kinek is öltözött, és a hangot bemelegítő éneklést követően, a gyerekek saját kezűleg készítettek kiszebábukat szalmából, amelyeket megőriztek az est végéig, hiszen milyen farsang az, ahol nem lobban fel a bábok által táplált télűző tűz.
Természetesen nem maradt el a sok közös játék és mulatság sem, amely megmozgatta az energiával teli lábakat és kezeket. Egy ilyen aktív program után jólesett a porcukros farsangi fánk. Míg az utolsó falatokat maszatolták a kisebbek, addig az igazgató egy rendkívüli szokásról, mégpedig a busójárásról mesélt. Ámulva nézték a diákok a videót, amelyen felismerhetetlen alakok, hihetetlen zajt keltve, vonultak végig az utcákon. A látottak közül valamelyik egyszer csak életre kelt és besétált a terembe, hogy mindenki közelről is szemügyre vehesse ezt a fantasztikus lényt. A busó bácsi, miután beavatta az izgatott közönséget a történetébe, átvezette őket a templom kertjébe, hogy közösen gyújtsák meg a tüzet. Körben állva, énekszó és mondókák mellett kezdték a lángok elnyelni a faágakat és boldog kiáltásokkal dobták a gyerekek a tűzbe az elkészített kiszebábukat, hogy elűzzék a telet, a bajt és a rosszat. A tűz melege mellett lassan elálmosodtak, és egy csendesebb lezárás után, mindenki fáradtan bár, de boldogan ment haza.
