Érkezés Sydney-be, első hetek, táncház

Üdvözlet Sydney-ből

/ Kovács Márton /
kovacs.marton képe
Június elején érkeztem meg idei kiküldetésem helyszínére, az ausztráliai Sydney városába. A kb. 25 órányi repülés szerencsére nem okozott kellemetlen első napokat. Sydney-be visszatérő KCSP-sként idén nem volt szükség bemutatkozásra, ismerkedésre a helyiekkel, így egyből rá tudtam térni a munkára. Jó volt újra találkozni az itteni emberekkel, és felvenni az „ausztrál életritmust”.

Érkezésem utáni napon már meg is kezdtem a munkát a fogadó szervezetemnél, a Kengugró Ausztráliai Magyar Népi Együttesnél. Elsőként náluk jártam, ahol a próbán el is kezdtük az idei évre tervezett táncanyag tanulását. Azóta már túl vagyunk pár táncpróbán, és szépen haladunk az ördöngösfüzesi táncokkal. Két nappal később a Délvidéki Magyarok Szövetsége (DMSZ) klubházában voltam, ahol szintén sok ismerős arccal találkozhattam újra. Itt megtartottam a szokásos péntek esti gyerek néptánc foglalkozást. Az ezt követő napon a Kengugró utánpótlás csoportjával, az ifjú Kengugróval volt próbám. Ez után Canberra-ba utaztam, hogy ott is megkezdhessem a munkát, és neki is láttunk az új táncanyag tanulásának. Egy tánccsoport maradt csak, akikkel még nem tudtuk elkezdeni a próbákat. Az idősebb korosztályból álló tánccsoport (GÖRCS, alias Gary Öreg Csoportja) tagjainak egy jó része nem tudta eddig megoldani a próbára járást júniusban, így későbbre tolódott a kezdés.

Tehát a táncpróbák beindultak, készülődünk pár közelgő eseményre. A gyerekcsoportnak múlt héten volt egy reklámvideó-felvétele, ami elég jól sikerült, és hamarosan két fellépésünk is lesz, amelyekre szintén nagy energiával gyakorlunk.

Az igényeket felmérve, előre láthatólag úgy néz ki, hogy sikerül beindítani még egy korosztálynak a tánctanítást. Ők egészen picike gyerekek lesznek, akikkel szintén a DMSZ-ben fogok találkozni minden héten. Izgatottam várom, hogy velük is elkezdjünk játszani, táncolni, egy kis magyar népi kultúrát csepegtetni. Így a korábbi három korosztály helyett, már öt korosztályban lesz lehetőség magyar néptáncot művelni Sydney-ben.

Június 29-én tartottunk egy táncházat a Transylvaniacs zenekarral. A mulatság a Yarra Bay sailing club-ban volt, ahonnét szép kilátás nyílik az öbölre. A táncház jól sikerült, az eseményen ismét újabb magyarokkal találkoztam, és a táncosok is szép számmal koptatták a club parkettjét.