Éjszakai szentségimádás az augsburgi Magyar Katolikus Misszión

/ Taczman Andrea /
taczman.andrea képe
A 2019. november 23-24-i hétvégén történelmet írt az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió, ugyanis először volt a közösségben egész éjszakás szentségimádás. Az eseményhez a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei kapcsán meghirdetett világméretű szentségimádás adta a motivációt. Az augsburgi magyarok ima-maratonjába közel 50 ember kapcsolódott be.
Az éjszakai imavirrasztás a szombati szentmisével vette kezdetétOltáriszentség a St. Max templom kápolnájában, ez volt a szentségimádás helyszíneAz éjszaka során levelet lehetett írni Jézusnak és személyre szóló idézetet is lehetett húzniAz éjszakai szentségimádást a fiatalok és fiatal házasok imaórája zárta vasárnap reggel

Az 52. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten a világegyház egyik legjelentősebb eseménye lesz. A lelki előkészületek már 2017-ben elkezdődtek, ennek okán azóta minden évben két alkalommal világméretű szentségimádást hirdet a Kongresszus Titkársága: Úrnapja vasárnapjának és Krisztus Király ünnepének előestéjén az egész világ híveit arra invitálják, hogy közösségeikben töltsenek el egy órát a kenyér és bor színében köztünk lévő Jézussal.

A kezdeményezést az egyházi év utolsó vasárnapjának előestéjén ismét megrendezték és az előző évekhez hasonlóan ezreket mozgatott meg világszerte. Idén 53 országból több, mint 1000 közösség tartott szentségimádási órát Krisztus Király ünnepe előtti szombaton.

Az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió hívei különleges módon kapcsolódtak be az egész világot átfogó szentségimádási láncba. Az imavirrasztás november 23-án, szombaton este szentmisével kezdődött, melyet Csibi Sándor plébános mutatott be az augsburgi St. Max templom kápolnájában. Szentbeszédében az Oltáriszentség alapításáról és a kenyér és bor színe alatt rejtőző Krisztus misztériumáról beszélt. A közös ünneplést a Misszió Seböck Ibolya által vezetett kórusának közreműködése tette még ünnepélyesebbé.

A szentmisét követően 18.00 órától 22.30 óráig a Misszió csoportjainak szentségimádási órái következtek: a Misszió kórusa, a rózsafüzér csoport, a Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda tanárai és növendékei, majd a házas csoport tagjai merítettek erőt a szentségi Jézus jelenlétéből. A csoportos imaórákat egyéni imaórák követték; az éjszaka csöndjében egymást váltották a virrasztásra érkező házastársak és fiatalok. Az egész éjszaka során a jelenlévők levelet írhattak Jézusnak és kihúzhatták Jézus személyesen nekik szóló üzenetét.

Hajnalban a Misszió ifjú muzsikusai zenés meditációra hívták a jelenlévőket, majd a közös rózsafüzér után a fiatalok imaórája zárta az egész éjszakás szentségimádást. Az itt megtapasztalt lelki egységet tovább erősítettük a reggeli szeretetvendégség során, majd a vasárnap reggeli szentmisében a Misszió hívei együtt ünnepelték Krisztust mint életük Királyát és felajánlották az éjszaka során az oltár elé lehelyezett imaszándékokat.

Gyönyörű lezárása volt ez az egyházi évnek. Megtapasztalhattuk, hogy a közös Krisztus előtti jelenlétből olyan erő fakad, melyet semmilyen más erőforrás nem tud pótolni. Éjszakai virrasztásunk gyümölcseként az idei adventi időszakot is bizonyára kellő éberséggel tudjuk megélni.