Hírek

2023.08.14.
Új kenyér
Aucklandi Magyar Klub ünnepsége
2023.08.14.
AHC klubnap
Tagjainkat és vendégeinket új helyszínen, a Richmond Road Schoolban vártuk augusztusi klubnapunkra, ahol változatos programokkal készültünk minden korosztály számára.
2023.08.03.
Gyertyafényben
A negyedév zárásaként a tanításon és a kísérletezésen túl, a Szent Iván éj hagyományával ismerkedhettek meg a gyerekek, valamint sor került a születésnaposok köszöntésére is. A záró akkordot a szülők által készített lángos adta meg.
2023.07.31.
pantlikazo.jpg
A Pántlika Táncegyüttes fennállásának 55.évfordulóját ünnepli 2023-ban. Az együttes komoly, közel két órás előadással készül a nagyérdemű közönségnek bemutatni, hogy 55 éve honnan indult el az együttes, és ennyi idő után hova jutott el.
2023.07.30.
csoportkep_1.jpg
A kurzus indítását hosszas szervezés előzte meg, hiszen fel kellett mérni a konyha felszereltségét, minden eszközt beszereztünk ami hiányzott, valamint a kurzus lebonyolítását is át kellett gondolni.
2023.07.27.
kcsp2022
Szívesen eltöltenél 9 hónapot az USA-ban, Kanadában vagy épp Európa valamely országában, miközben egy jó ügyért dolgozol?
2023.07.27.
mákos bejgli
Pincepörkölt, mákos bejgli, kürtőskalács... A múlt szombat a magyar ízek napja volt Córdobában. Az ebéd során a főfogás pincepörkölt volt, délután a Klub udvarán kürtőskalács, a magyar ház konyhájában pedig mákos bejgli készült.
2023.07.18.
Marosán Csaba kolozsvári színész előadásában
2022. október 21-én 19 óra 56 perctől a Hamburgi Magyar Egyesület ünnepi alkalmat tartott, hogy méltóképpen emlékezzünk meg az ‘56-os szabadságharc hőseiről. Vendégünk Marosán Csaba, kolozsvári színművész volt, akinek előadásában nemcsak a múltra...
2023.07.18.
Rotorua
Magyarország és Új-Zéland két igen különböző természetrajzzal megáldott ország, a fizikai távolságról nem is beszélve, mégis található rokonság a két ország természeti csodáiban.
2023.07.07.
Hungarian Language School
Élet a magyar iskolában? Nem ilyen egyszerű ez. A magyar iskolába ausztrál gyerekek járnak. Magyar származású ausztrál gyerekek. Kilencven százalékuk itt született, itt járt iskolai előkészítőbe, és iskolába is. Nincs kötődésük az anyaországhoz....

Oldalak