Szeptember számomra azért volt különleges hónap, mert mostanra vált igazán természetessé a Sydneyben töltött mindennapok ritmusa. Az elmúlt hónapokban fokozatosan megismertük a helyi magyar közösséget, kialakultak a kapcsolataink, és egyre több olyan emberrel találkozunk, akiket már ismerősként üdvözlünk. Közben végre a tavasz is megérkezett Sydneybe, így a jó idő még kellemesebbé teszi a közösségi programokat és a hétvégéket.
Egy tipikus szombat reggel számomra a Sydney-i Magyar Iskolában kezdődik. Több korosztályban és több csoporttal foglalkozunk, így minden alkalom egy kicsit más. Van, amikor magyar nyelvi feladatokkal, máskor történelemmel, versekkel vagy játékosabb feladatokkal készülünk. Számomra egyre nagyobb öröm látni, hogy a gyerekek már ismernek bennünket, örömmel jönnek oda hozzánk, és egyre természetesebben vesznek részt az órákon. Különösen jó érzés, amikor azt látjuk, hogy nem egyszerűen „letudják” a magyar iskolát, hanem valóban élvezik az együtt töltött időt. Úgy érzem, hogy tanárként ehhez tudunk a legtöbbet hozzátenni: a magyar nyelvhez és kultúrához pozitív élményeket kapcsolunk.
Minden második hétvégén pedig cserkészet is van, ahol a gyerekekkel egészen más környezetben találkozunk. A közös játékok, programok és feladatok során olyan kapcsolat alakul ki velük, amely túlmutat a tanórákon. Jó látni, hogy idővel már nemcsak tanárként vagy vezetőként tekintenek ránk, hanem ismerős és megbízható emberként is.
Vasárnaponként a Református Egyház közösségének életébe kapcsolódunk be. Az istentisztelet után mindig van lehetőség beszélgetésre is a szeretetvendégségek során, ami szintén fontos része a közösségi életnek.
A hétköznapokban az online magyar órák tartása tartozik a feladataim közé. Ezek másfajta kihívást jelentenek, hiszen az online térben nehezebb fenntartani a figyelmet, ugyanakkor így is szépen lehet haladni a tanítással.
Talán az elmúlt hónapok egyik legfontosabb változása, hogy mostanra már nem új emberként érkezünk a programokra. Rengeteg embert megismertünk, sok kapcsolat alakult ki, és egyre több helyen ismerősként köszöntenek bennünket. Különösen jó érzés ezt a gyerekeknél látni: amikor már várják az órát, odajönnek hozzánk beszélgetni, vagy egyszerűen csak örülnek annak, hogy találkoztunk. Ezek az apró visszajelzések mutatják meg igazán, hogy a közös munka kezd beérni.
Számomra talán ez a KCSP egyik legszebb része: nem egyetlen nagy rendezvényen vagy különleges eseményen múlik a közösség építése, hanem a rendszeresen visszatérő alkalmakon, a személyes kapcsolatokon és az együtt töltött időn. Jó érzés megtapasztalni, hogy a gyerekek számára a magyar nyelv tanulása egyre inkább természetes és pozitív élménnyé válik. Ha ehhez akár csak egy kicsit is hozzá tudunk járulni, már érdemes csinálni.
