A 26. Edmontoni Prohászka Ottokár Cserkész Csapat vezetőségi hétvégéje

/ Fábrik Eszter Dalma /
fabrik.eszter.dalma képe
Az edmontoni cserkész csapat a calgary-i vezetőkkel kiegészülve szakmai eseményt tartott Canmore-ban.

 

A kanadai Canmore városába este érkeztünk meg. A nap zárásaként, de a hétvége nyitásaként közös vacsorára, beszélgetésekre és csapatépítő játékokra került sor. Másnap reggel időben keltünk hiszen sok feladat várt ránk. 

A nap első programpontjaként a két csapat különvált és saját féléves terveinek, programjainak egyeztetése volt a feladat. Majd egy kötetlenebb, de annál inkább nagy jelentőséggel bíró rész következett, az oktatási módszerek átadása.

A közös ebéd után érzékenyítés elnevezésű program alatt arról beszélgettünk kinek mit jelent a hit. Ennek azért is volt jelentősége, hogyha egy gyermek kérdésekkel fordul hozzánk akkor ne csak feltétlen a saját álláspontunkkal tudjuk őt segíteni, hanem ismerve mások élményeit, tapasztalatait és gondolatait egy komplexebb képet adhassunk át.

Idén, július 24. és augusztus 4. között kerül megrendezésre Fillmoreban a Sík Sándor Cserkész Parkban a Jubileumi Nagytábor, melyre mint két csapat izgatottan készül. Ezzel kapcsolatban is számos kérdést kellett tisztáznia a résztvevőknek. A délután további részében cserkész játékok egymás közti megosztására került sor. 

Este folytatódtak a beszélgetések és a csapatépítő játékok. Vasárnap a közös pakolás után mindenki útnak indult haza. Összességében egy tartalmas, szakmailag előremutató hétvégét zárt mind a két kanadai cserkész csapat.