Ösztöndíjasként cseppentem az 5. Hungarofesztivál szervezésének közepébe, de az iramot szerencsére hamar sikerült felvennem a mentorom, Horváth Gyöngyi segítségével. Ők szinte mindenbe bevontak és mindent el is magyaráztak. Egy fesztivál előtt – feltételezem – mindig fejetlenség uralkodik, de ebben a káoszban érdekes mód éppen úgy meglelhető egy különös szabályszerű rendszer, mint ahogyan egy nagy rendetlen szobában. De nem hagytuk, hogy ez a káosz eluralkodjon teljesen rajtunk, annak ellenére, hogy a telefon egész nap csörgött, önkénteseket az utolsó percig toboroztunk és a fesztivál rendszeres hirdetéséről sem szabadott megfeledkeznünk. Talán ami minden említettnél is fontosabb, az az ételkínálat volt. Úgy gondolom, hogy egy magyar fesztiválra jó ételekre számítva megy az ember, bárhol is legyen a világon. Legyen az Kecskemét vagy akár Buenos Aires.
Áttérve a készülődésről a fesztivál eseményeire, el kell mondanom, hogy amint a fesztivál elindul, mi, a szervezők végre egy kicsit fellélegezhetünk. Ettől a ponttól kezdve nem mehet rosszul semmi (gondoljuk mi), hisz a legnagyobb hajtás a készülődéssel lement már. A fesztivál középpontjába tehát a jó magyar húsos konyha állt. Tisztelegve a múlt előtt: hagyományos formájában kínáltuk nemzeti ételeinket. Nem volt felturbózva, megspékelve semmiféle trendi ízzel, fűszerrel. Kapható volt sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos, de meg lehetett kóstolni a kolbászt és a hurkát törtkrumplival, többféle savanyúsággal. A vegetáriánusoknak és vegánoknak is főztünk persze gombapörköltet, melyet kézzel szaggatott házi nokedlival és a nélkülözhetetlen csemege uborkával lehetett megízlelni. Sok finom süteménnyel is készült a közösség. Ebben a számban kétség kívül a krémes vitte a pálmát. Volt dínomdánom az italpultnál is, hiszen a legnemesebb magyar italt jó kedvvel fogyasztották a vendégek. Ez nem titok, az ágyas szilvapálinka volt, melyet remek forralt borral öblíthettek le a vendégek.
A csemegézés és italozás közben élvezhettük Kerekes Samu és Sifter Margit köszöntőbeszédeit. Ezután számos érdekes felvételt tekinthettünk meg a kivetítőn és számtalan ismert magyar dalt hallhattunk. Egy percig sem tűnt fel senkinek az élő zene hiánya, kitűnő volt a hangulat, remek volt a társaság és ínycsiklandozó falatok vettek körül. Mi kell még egy magyar fesztiválhoz egy ilyen messzi országban? A magyar társaság a legfontosabb.
A fesztiválra érkező emberek közt sok helyi, ausztrál és nem magyar ajkú volt, ami egyáltalán nem lepett meg bennünket, szervezőket, hiszen jól felkészültünk minden eshetőségre. Tudjuk, hogy a magyar virtus és konyha jó híre ilyen messzire is eljut. Jó volt látni, ahogy a fesztivál nem csak a magyarokat hozta össze, de az időseket, fiatalokat, nem magyarokat, tehát mindenféle emberi csoportokat. Öröm volt látni és megtapasztalni, ahogy ez a sok ember az általunk készített jó magyar ételeket falatozza és a háttérben szóló régi slágereket dúdolja, vagy netán egy pár tánc mozdulatot is megpróbál magyar népzenére. Sok gyerek is érkezett a fesztiválra, akiknek külön készültünk kézműves foglalkozásokkal. Korosztálynak megfelelően választhattak a fiatalok. Lehetett gyöngyöt fűzni Évi néninél, Kriszti néninél és nálam pedig lehetett tulipánt hajtogatni, mozaik várat építeni a Rákóczi fejedelem emlékére.
Összegezve: úgy vélem, mindenképpen megérte ennyi erőt és energiát fektetni ebbe a nagyszerű eseménybe. A sok elégedett, boldog magyar arcot láttunk. A siker meggyőzött minket arról, hogy érdemes lesz majd a 6., 7. és 8. Hungarofesztivált is megszervezni. Egy jó pár óráig otthon, Magyarországon érezhetjük magunkat. Csodálatos érzés volt. Biztos vagyok benne, hogy így érzett mindenki, aki velünk ünnepelt július 20-án. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána!
