Csöbörcsök Táncegyüttes az I. Temesvári Magyar Napokon

/ Hortobágyi Ivett /
hortobagyi.ivett képe
A stuttgarti Csöbörcsök Táncegyüttest idén tavasszal felkérte Tamás Péter, Temesvár tiszteletbeli konzulja, a stuttgarti Erdélyi Világszövetség elnöke és a rendezvény egyik főszervezője, hogy fellépőként vegyen részt az I. Temesvári Magyar Napokon. A tánccsoport művészeti vezetője, Kemény József KCSP mentor és táncosai örömmel tettek eleget a felkérésnek, és 2016. szeptember 30. és október 2. között Bánságba utaztak a rendezvényre.
Csöbörcsök Táncegyüttes a színpadon - Fotó: Orosz SándorCsöbörcsök Táncegyüttes - Fotó: Bálint ZsoltFlashmob a Csöbörcsökkel - Fotó: Bálint ZsoltCsöbörcsök Táncegyüttes Tamás Péter főszervezővel

A Táncegyüttes 8 fővel és egy kisbusszal vágott neki szeptember 29-én a hosszú útnak, és dacolva az idővel és távolsággal, rövid megállók és kicsit hosszabb szegedi reggeli után már pénteken kora délután megérkezett Románia harmadik legnépesebb városába. Az ebéd és a szállás elfoglalása után nem tétlenkedtek a Csöbörcsökösök, hanem próbálni kezdtek Hortobágyi Ivett KCSP ösztöndíjas szakmai koordinálásával, hogy minél magasabb színvonalú előadással tiszteljék meg a program látogatóit. A gyakorlást vasalás, cipőpucolás és hajfonás követte, majd rövid egyeztetés a táncosokat kísérő vajdasági Fokos Zenekarral. Aztán mindenki az Opera-téren felállított szabadtéri színpad felé vette az irányt, ahol 20.30-kor kezdődött az a folklórelőadás, ahol a megyében működő és meghívott tánccsoportok léptek fel, többek között a temesvári Bokréta és Eszterlánc Táncegyüttesek, az újszentesi Butykos néptánccsoport, a végvári Csűrdöngölő, a Rábaközből érkezett Énekes Lenke Hagyományőrző Csoport és a stuttgarti Csöbörcsök Táncegyüttes. Utóbbiak a közel másfél órás bemutatón balázstelki (Erdély-Küküllőmente) és gömöri (Felvidék) táncokat adtak elő, Hortobágyi Ivett koreografálásában.

Az este hátralévő részében táncház várta a népzene- és néptánc iránt érdeklődő közönséget, ahol a nagyváradi Csillagocska zenekar húzta a talpalávalót. Miután a hivatalos tánctanítás véget ért, a stuttgarti táncosok nótázásba kezdtek a Fokos Zenekar tagjaival, akikkel már régóta baráti kapcsolatot ápolnak. A megszámlálhatatlan mennyiségű népdal eléneklésének a fáradtság vetett aztán véget. Szükség is volt a pihenésre, mert másnap újabb programok várták őket.

A szombat délelőtt és koradélután pihenéssel és a fesztivál helyszínéül szolgáló Opera-tér körbejárásával telt. Rengeteg magyar kézműves, árus, bemutató előadás és gyermekfoglalkozás várta a jelenlévőket. Négy órától pedig a Csöbörcsök mozgatta meg a járókelőket egy flashmob keretein belül. A hirtelen megszólaló gömöri zenére először a civil ruhába öltözött táncosok perdültek táncra, majd fokozatosan bevonták az arra sétáló érdeklődőket is. Aki pedig nem mert beállni a táncoló körbe, az is lelkesen hallgatta a hangszerek játékát és a lábak dobogását.

A közös mozgást követően a stuttgarti táncosoknak lehetősége nyílt megnézni Temesvár hatalmas belvárosát, ami gyönyörű történelmi épültekből, terekből és templomokból áll. Majd az esti nagysikerű Republic koncert, és a magyar retró buli után ismét élményekkel gazdagon pihentek le a szállásukon. Vasárnap még lehetőségük nyílt részt venni a rendezvény programjain, illetve egy nagyobb séta során felfedezték a város távolabbi jelentős épületeit és parkjait is. Vasárnap kora este pedig visszaindultak Stuttgartba.

A Csöbörcsök Táncegyüttes tagjai nagyon jól érezték magukat az I. Temesvári Magyar Napokon. A remekül megszervezett programok mellett nagy hatással volt rájuk a város szépsége és az itt élő magyarok kedvessége is. De a legnagyobb élményt talán mégis az jelentette, amikor a jelenleg Stuttgartban élő, de temesvári származású barátaik ragyogó szemmel arról meséltek, hogy milyen fantasztikus érzés, hogy a szülővárosuk belvárosában szinte csak magyar szót hallanak. Eddig ilyenben még nem volt részük! Gratuláció és köszönet érte a szervezőknek!