Brazil-Magyar Álom

/ Kun Ágnes /
kun.agnes képe
Brazília, Dél-Amerika. Az embernek szárnyalni kezd a fantáziája: vadregényes tájak, napbarnított testek és különleges, pikáns ízek jutnak eszünkbe először. Izzó napsütés, mesés partok és örökké tartó karneválhangulat… Rio de Janeiro, São Paulo, Copacabana Beach…mindenki táncol, mulat, eszik-iszik és énekel. Igazi, valóra vált Brazil Álom…vagy rémálom? Bűnözés, rossz közbiztonság, tömegnyomor. Szúnyogok terjesztette halálos vírusok, állandó közlekedési dugó, szmog és munkanélküliség. Bevallom, hajtott a kalandvágy. Kíváncsi voltam: valóban olyan forró a nyár és veszélyes az éjszaka, amilyennek mondják? Útnak indultam hát, hogy utánajárjak a sztereotípiáknak.

Budapest - São Paulo távolság légvonalban 10.272 km.

Dobogó szívvel landoltam a több, mint 14 órás utat követően. Hajnal hat órakor sétáltam ki a reptérről. São Paulo bágyadt arcát mutatta; a rózsaszín horizonton aranyfényben emelkedett a nap korongja. Ez az álmos derű és visszafogottság azonban megtévesztő volt. Mint egy szép, ám szeszélyes nő, akinek elég a legkisebb szikra is ahhoz, vad amazonként tomboljon. De vállaltam a hisztériát, hiszen tudjuk, az őrülettel sokszor ellenállhatatlan vonzerő jár együtt. Most sem volt ez másként.

Egy cél hajtott a kalandvágy mellett: a szülőhazám szeretete. Azt hallottam, sok magyar él itt, emellett egész Latin-Amerikában São Paulóban található a legnagyobb számú és legjobban működő magyar közösség. Találkozni akartam a honfitársakkal. Ebben semmilyen bizonytalanul keringő rémtörténet nem akadályozhatott meg.

Három hete érkeztem meg Brazília szívébe.

Kultúrsokk: a legtöbb nehézséget az európaitól gyökeresen eltérő életforma és szokások jelentik. A közhiedelemmel ellentétben az árak jóval magasabbak, a víznek teljesen új halmazállapotait ismertem meg. Elmondhatom, mára az áramátalakításnak is nagymestere lettem. A távolságok sokszor egészen zsibbasztóak és a trópusi levegőhöz is hozzá kellett szokni. Megdöbbentő tapasztalat volt számomra, mikor furcsán néztek rám azért, hogy saját magam kívántam kimosni-vasalni a ruháimat; itt ez nem szokás, mondván, van, aki megcsinálja.

Ez mégsem tántorított el attól, magam mossam a szennyesem.

Közben Arany János balladája visszhangzott a fejemben: Ágnes asszony a patakban / Fehér lepedőjét mossa (…) Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Sokat köszönhetek a mentoromnak, aki kedvességével és derűs életszemléletével még a nehéz helyzeteket is könnyűvé tudja tenni.

Természetesen a nehézségek mellett számos szívmelengető tapasztalat is ér: rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Mindenki érdeklődő, nyitott, és a legtöbbjük nagyon segítőkész. Az itteni közösség tényleg jól szervezett, nagyon összetartó. Folyamatosan kapom a megkereséseket és záporoznak rám a kérdések az óhazával kapcsolatban. Különös fény csillog a szemekben, ahogy várják a válaszom. Most érzékelem azt, mekkora felelősséggel jár a munkánk. Azért vagyok itt, hogy elhozzak egy szeletet Magyarországból és életben tartsam azt, ami sokaknak már csak az emlékeikben él: a Magyar Álmot.

A találkozók alfa és ómegája a Magyar Ház (Casa Húngara). Ez a banánházból átnemesített épület ad otthont az általam tartott magyar óráknak, mely a munkám fő profilja.

Szintén a Magyar Házban tartják a táncórákat. A helyi néptáncosokkal hamar megtaláltam a közös hangot. Szívderítő látni, hogy több csoport is működik egymás mellett a legnagyobb egyetértésben. Már egy vásáron tartott fellépésre is volt szerencsém elkísérni az egyik csoportot, ahol a háttérmunkákban segédkeztem. A nagyváros zajától elmenekülve egy titkos kertben találjuk magunkat. Ez az Embu, egy zöld oázis, mely a magyar közösség oltalma alatt áll. A gyerekek itt cserkészkednek, játszanak, gyakorolják a nyelvet és tanulnak. A kiscserkészek gyermeki elevensége kárpótol a nyelvi nehézségekért. Még a magyar leszármazottak közül sem várható el, hogy tisztán beszéljenek magyarul, hiszen sokan már a harmadik vagy akár negyedik generációnak a tagjai a kivándorlók közül. Ezért elkezdtem portugálul tanulni, hogy az utca emberével is megértessem magam, mert itt mindenki a brazil portugált beszéli. Gondolok itt a közlekedésre, vásárlásra, mindennapi életre, hiszen egyedüli ösztöndíjasként egy húszmilliós metropoliszban boldogulni kihívást jelentő feladat.

Diplomáciai érzék és nagy alázat szükségeltetik ehhez a munkához.

1926 óta a magyar közösség olajozottan működik és egy percre sem feledkezik meg eredeti koncepciójáról. Sok-sok kalandos történetet hallottam és boldog vagyok, hogy része lehetek ennek a csodának. Elképesztő érzés hallani, mikor a cserkészgyűlésen a gyerekek teli torokból éneklik a Magyar Himnuszt. Szinte felfoghatatlan, mikor a magyarul csak töredékesen beszélő rendőrtiszt hibátlanul elszavalja Pósa Lajos Magyar vagyok című versét. A közös irodalom atmoszférát teremt és közösséget kovácsol a szétszóródott magyarokból is. Már most rengeteg szeretetet kaptam, mely nap mint nap erőt ad a folytatáshoz és inspirál abban, én se feledkezzem meg a Program céljáról. Számomra lenyűgöző az, hogyan tekintenek Magyarországra ilyen távolságból (legyen az térben vagy időben). Hiába több ezer kilométer és a "zivataros századok"; megindító és meseszerű az, milyen hűségesen ragaszkodnak a gyökereikhez a brazíliai honfitársak.

A néptánc mellett a konyhaművészet hagyománya is virágzik. Rendszeresen szervezik az ún. „magyar vacsorákat”, ahol tradicionális hazai étkek kerülnek az asztalra mindenki nagy örömére. Jó ízek mellett elevenítjük fel a múltat és tervezzük a jövőt. Sokan szeretnének hazaköltözni és megszerezni az állampolgárságot, melynek alapfeltétele a magyar nyelvtudás. Ezért is olyan megtisztelő az, hogy közvetlen segítséget nyújthatok ebben a nemes törekvésben.

Mondták, hogy teljesen más érzés külföldön magyarnak lenni. Úgy érzem, kezdem érteni, miről beszéltek. Csodálatos az a belső tartás, ami az itteni magyarokban van. Hálás vagyok, amiért maguk közé fogadtak és most már az életük része vagyok.

 

Pósa Lajos: Magyar vagyok

„Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,

Magyar nótát dalolt a dajka felettem,

Magyarul tanított imádkozni anyám

 És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

 

Lerajzolta képed szívem közepébe;

Beírta nevedet a lelkem mélyébe,

Áldja meg az Isten a keze vonását!

Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

 

Széles e világnak fénye, gazdagsága

El nem csábít innen idegen országba.

Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!

Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

 

Magyarnak születtem, magyar is maradok,

 A hazáért élek, ha kell meg is halok!

Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,

Koporsóm fáját is magyar föld növelje!