Beiktató ebéd a New Brunswick-i magyar klubban

Jelszó: „Ép testben ép lélek’’

/ Varga Zoltán László /
varga.zoltan.laszlo képe
Február első vasárnapján tartotta beiktató ebédjét a New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub, ahol bemutatták a 2020-as évre megválasztott tisztikart, illetve a következő két évre választott klub elnökét.
Magyar Amerikai Atléta Klub, tisztikar

A Magyar Amerikai Atléta Klub, a helyi közösségben csak H.A.A.C.-ként emlegetett intézmény, 107 éves múltnak örvend. Az 1913-ban alapított klub alapszabályzatába foglaltak szerint a klub céljai közé tartozik a közösség tagjainak szellemi és testi nevelése, kiemelt hangsúlyt fektetve a különböző sportágakra, mint a labdarúgás, kuglizás, halászat, vadászat, vívás, baseball és egyéb sportágak. A sportszakosztályainak fenntartása mellett a klubnak kitűzött célja saját székházában minden kulturális, hazafias, társadalmi és jótékony célú tevékenység kifejtésére lehetőséget nyújtani, és fenntartani az érintkezést a hasonló igyekezetű testvér egyesületekkel. (Részlet az Amerikai Magyar Atléta Klub alapszabályzatából)

Napjainkban már nem működtet sportszakosztályokat a klub, viszont fontos színtere a magyar közösségnek, egyfajta kulturális központként működik. Gáspár György (háznagy), aki már közel 60 éve az Egyesült Államokban él, 40 éve tagja a New Brunswick-i magyar közösségnek, illetve 30 éve a klubnak, elmondása szerint „…rendkívül fontos ennek a klubnak a működése, tudniillik az összes létező magyar szervezet ide tömörül olyan értelemben, hogy a rendezvényeit itt tartja, mi tudunk helyet adni nekik” (Gáspár György). A klub működését a helyi közösség önzetlen és önkéntes munkával tartja fent. Kovács Mózes leköszönő elnök, aki már több, mint 50 éve a közösség tagja, többször is megfogalmazta, hogy a klub falai közé a New Brunswick-i magyar közösség hazatér, „ez a mi Magyarországunk”. Varga József a klubot a magyarlónai (Kalotaszeg, Erdély) kultúrházhoz hasonlítja, ahol nem csak az idősebb generációk, hanem a fiatalok is megélhetik és megerősíthetik magyar identitásukat.  

 A klub heti rendszerességgel kedden és pénteken várja a New Brunswick-i magyarokat. Péntekenként családi vacsorákat szerveznek a klubtagok a helyi magyar közösségnek, továbbá minden szombaton a magyar iskolának és a Mákvirág gyermek néptánccsoportnak is megnyitja kapuit az intézmény, termeket biztosítva a foglalkozásokhoz. Itt tartja próbáit heti rendszerességgel a Csűrdöngölő felnőtt néptáncegyüttes is. A heti rendszerességgel zajló tevékenységek mellett nagyobb rendezvényei is vannak a klubnak: bálok, ünnepi megemlékezések, és nem utolsósorban a New Brunswick-i Magyar Napnak is az egyik fő szervezője a klub, ahol magyar ételek mellett kóstolhatnak bele az érdeklődök a magyar kultúrába. A Magyar Amerikai Atléta Klubnak jelenleg 224 tagja van.

 

Beiktató ebéd

Február első vasárnapján tartotta beiktató ebédjét a New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub, ahol bemutatták a 2020-as évre megválasztott tisztikart, illetve a következő két évre választott klub elnökét. A korábbi évektől rendhagyó módon a klub idén beiktató ebédet szervezett a bál helyett, ahol 163-an vettek részt. Az eseményt megtisztelte jelenlétével New Brunswick polgármestere, Jim Cahill, továbbá Magyarország New York-i konzulátusáról jelen volt Pásztor István főkonzul és B. Nagy Péter konzul, aki beszédében kiemelte, hogy a 2020-ban a magyarság a nemzeti összetartozás évét ünnepli, és reményét fejezte ki, hogy közösen a klub vezetőségével csodákat tudnak elérni a New Brunswick-i magyar közösség életében. Továbbá megköszönte Kovács Mózesnek és feleségének, Kovács Zsuzsannának az elmúlt nyolc év önzetlen tevékenységét, és gratulált az újonnan megválasztott elnöknek, Varga-Bott Denisának.

Varga-Bott Denisa a Magyar Amerikai Atléta Klubnak a legfiatalabb elnöke, ami kapcsán sokan bizakodóan vélekednek, hogy majd a fiatalabb generációk is erőteljesebben közösséget vállalnak a klub életében.

Az elnök köszöntő beszédében megemlékezett a klub 13 alapító tagjáról és azokról a generációkról, akik az intézmény lehetőségeit megteremtették és szorgalmas tevékenységükkel a mai nemzedék jelen lehetőségeit bővítették. Továbbá kiemelte, hogy hálával tartozik minden önkéntesnek, akiknek köszönhetően a beiktató ebéd is megvalósulhatott. Köszönetét fejezte ki Kovács Mózes leköszönő elnöknek, aki az elmúlt 8 évben elnöki és alelnöki tisztségben feleségével, Kovács Zsuzsannával közösen formálta a klubot a mai állapotára. Az elnök megköszönte a magyar állam Kőrösi Csoma Sándor programján keresztül nyújtott segítségét, illetve a Bethlen Gábor Alapítvány támogatását, nem utolsósorban pedig a New Brunswick-i város befogadását, amely otthont adott a klubnak és mindig is támogatta az itt élő magyar közösséget. Elmondása szerint a klub a legjobb úton halad: hozza magával az idősebbek tapasztalatát, tudását és a fiatalabbak lendületét, korszerűségét és erejét. Ha ezek a képességek nyitottsággal és szeretettel társulnak, akkor a legjobb keverék jöhet létre, amely biztosítja a klub megmaradását a következő generációk számára: „Amikor az Amerikai Magyar Atléta Klubra gondolok, nem csak a fizikai épület van előttem, hanem minden tag, gyermek és magyar szervezet, akik nap, mint nap hasznát veszik, és akik számára fontos a fennmaradása… sokan észre sem vesszük, mennyire fontos nekünk ez a közösség, pedig ez az a hely, ami minket megtart magyarként, és otthonná teszi a messzi földet. Ez a hely, ahol a gyermekeink a magyar szervezetek segítségével tudni fogják, hogy honnan jöttünk, mi az értékrendünk, és megismerik a kultúránkat, történelmünket…”. (Varga-Bott Denisa)

Végül pedig az elnök megköszönte az újonnan megválasztott tisztikarnak a betöltött tisztségek vállalását, és bemutatta őket a jelenlévőknek:

A 2020-as tisztikar:

Elnök: Varga-Bott Denisa
Gazdasági alelnök: Homoki József
Ügyvezető alelnök: Entersz Attila
Levelező titkár: Kovács Mózes
Jegyző titkár: Kovács Zsuzsanna
Pénztáros: Mihály Imola
Menedzser: Stumpf János
Kulturális programvezetők: Benke Ágnes, Csenkér Erika
Vigalmi programvezetők: Paládi Olívia, Paládi Attila, Szabó Andrea
Fegyelmi vezető: Homoki József
PR koordinátor: Varga Viktória
Web koordinátor: Bartalis Tímea
Ösztöndíj vezető: Stumpf Mária
Tanácstag: Vargyas József, Stumpf Mária, Kovács Mózes
Számvizsgálók: Entersz Ildikó, Kovács Zsuzsanna, Varga Anna, Zombori Julianna
Háznagyok: Stumpf János, Gáspár György, Kiss Tony, Kovács Ferenc, Molnár Julianna, Szabó Attila, Varga István, Varga József
Néptáncvezető: Török Melinda

Alapító tagok (1907.): GÖDRY MIHÁLY, HUDÁS ISTVÁN, HUDÁS JÁNOS, HENSPERBER ISTVÁN, KÖPENCEY JÓZSEF, KOVÁCS KÁLMÁN, LÁNCZKY ANDRÁS, PANYKÓ JÁNOS, SZEGECZKY GYÖRGY, TÓKA GYULA, TÓTH LAJOS, IF. TÓTH LAJOS, VAJKÓ PÁL

A tizenhárom alapító tag iránti tiszteletből és azok emlékére az alapszabály-módosító bizottság 13 eredeti fejezetben hagyta meg, és foglalta össze ezen módosított alapszabályokat. Az alapszabályokhoz a 13 alapító tag neve minden későbbi változtatáskor is hozzácsatolandó.” (Részlet az Amerikai Magyar Atléta Klub alapszabályzatából)