A garfieldi cserkészek számára az idei év (eddigi) legfontosabb eseménye a háromnapos nagycserkész tavaszi kirándulás volt, melyre a New York-i csapatokkal közösen mentünk el. A festői Harriman State Parkban voltunk, a Lake Tiorati mellett egy táborhelyen. A hétvége legnagyobb eseménye keretmesésen Gizella és Vajk esküvője volt, mellyel a csapatok a közelgő Akadályversenyre és Jubitáborra készültek. Teljesen nomád körülmények között voltunk két éjszakát, csak a wc-k voltak építve. A gyerekek és felnőttek sátrakban aludtak, a konyha is egy tűzrakóhelyből és a köré húzott sátrakból, asztalokból állt.
Péntek este a megérkezés után a sátrak felépítéséé volt a főszerep. Már a sötétben fejezte be mindenki a hálókörletét, majd ezek után egy rövidebb tábortűzön vettünk részt, melyet én tartottam és sok népdal került bele a nyári Jubileumi Nagytábor listájából. Hajnalban esett az eső, de szerencsére az ébresztőre elállt, és a reggelihez is könnyen meg tudtuk rakni a tüzet. Szombaton nap közben szerencsére szép napos, meleg idő volt. Napközben számos program volt, melyek fő fókuszát a Jubitáborra való gyakorlati készülés jelentette.
Egy tudás forgó során gyakorolhatták a cserkésztudásukat (ponyvaépítés, szerszámhasználat, egészségügy stb.), majd népdaléneklés és népijátékok következtek. Ebéd után volt kézügyesség, őrsi építmények készítése, majd egy áhítat a tó partján. Ezt követte a keretmesés esküvő, mely során Gizella és Vajk örök hűséget fogadtak egymásnak. A vacsora őrsi főzés volt, minden őrs a hozzávalókból alufóliában, parázson sült batyukat csinált, majd desszertnek banánhajót. Ezután a tábortűz volt az esküvői lakodalom, amikor a násznép megünnepelte az ifjú párt.
Nagyon hideg volt éjszaka, majdnem elérte a fagypontot a hőmérséklet, ami igazán komoly megpróbáltatást jelentett mind a gyerekek, mind a vezetők számára. Reggel néhány vezetővel korábban felkeltünk és tüzet raktunk. Sajnos maradt a hűvös szeles idő napközben, de vasárnap már leginkább a pakolásé, a sátrak összehajtogatásáé volt a főszerep. A zárás előtt azonban még őrsönként elmentek kirándulni egy rövid távra. Már mindenki várta a program végét a hideg és a fáradtság miatt, azonban hatalmas élmény volt mindenki számára ez a hétvége.