" Apu bátor, Apu erős, az én apukám egy szuperhős!"

Apák napja a Melbourne-i Magyar Iskolában

Zajlik az élet, lassacskán megérkezik a tavasz Melbourne-be, és vele együtt egy csodás ünnepet is megünnepeltünk az iskolánkban. Így telt az Apák napja a Melbourne-i Magyar Iskolában.


 

Az idén engem ért a megtiszteltetés, hogy ezt az iskolai rendezvényt megrendezhessem, amely feladatnak örömmel láttam neki. Míg az anyák napja jól ismert, az apák napjának ünneplése Magyarországon nem igazán bevett szokás, így számomra igazán izgalmas volt a szervezés folyamata.

Az ünnepélyt az eddigi események alapján, szokásos módon, egy kis előadással, majd egy kötetlen beszélgetéssel és falatozással tartottuk meg. Természetesen illő dekorral, süteménnyel és szendvicsekkel vártuk a szülőket. Az előadás során a diákok korosztályonként vonultak fel a kis színpadra, és köszöntötték az édesapákat, nagypapákat és keresztapákat.

A legkisebb csoport kezdte meg az előadást egy rövid zenés produkcióval, amiben egy bohókás apa-dalra táncolva bemutatták, hogy az édesapák milyen erősek, okosak, szépek és szerények, majd pár mókás verssel köszöntötték őket.

A következő korcsoport néhány szép verssel köszöntötte az édesapákat és nagypapákat, míg az utolsó csoport egy könnyed hangvételű, komikus monológgal mutatta be, milyen fontos az apukák szerepe az életükben, legyen szó Wi-Fi-szerelésről, házimunkáról vagy éppen arról, hogy eljussanak szombat reggelenként a magyar iskolába.

Az ünnepség jó hangulatban telt, sok nevetéssel, én pedig nagyon büszke voltam az összes részt vevő diákra. Míg ugyan a rendezvény szervezése az én feladatom volt, a diákok felkészítése az előadásra a tanáraik érdeme. Innen is hálás köszönettel tartozom az együttműködésükért és segítségükért.