„Amicale Open Day” az Európa Tanácsban

„Minél többet gondolkodom nyelvünk bölcseletén, annál inkább felismerem végtelen felsőbbségét sok más nyelvvel szemben.” Széchenyi István

/ Csuvár Bernadett Lilla /
csuvar.bernadett.lilla képe
Szeptember 26-án ösztöndíjasként lehetőségem nyílt az Európa Tanács épületében megrendezett Amicale nyílt napon részt venni. A rendezvény során az Európa Tanács épületében működő intézmény különféle szekciói mutatkoztak be.
Standolás az Amicale Open Day-enÉrdeklődő látogatóérdeklődők

A program során a magyar szekciót képviselhettem, ahol mind gyermekek mind felnőttek számára rendelkezésre áll a magyar nyelvtanulás lehetősége, és a magyar beszélgetőklubban való részvétel.

A rendezvényen a látogatók betekintést nyerhettek a magyar kultúra sokszínűségébe – és amellett, hogy megízlelhették a méltán híres magyar Pick szalámit – tájékozódhattak az épületben zajló magyar nyelvoktatásról. A programra színes szórólapokkal, és magyar nyelvi játékokat tartalmazó kártyákkal készültünk, amin egy-egy hang vagy szó kiejtését gyakorolhatták a látogatók. Emellett a magyar népmesék színes világába is betekintést nyerhettek.

A program számomra nagyon izgalmas volt, örömömre szolgált, hogy magyar kifejezéseket taníthattam a látogatóknak. Hamar kiderült: szinte mindenki rendelkezik magyar rokonnal, baráttal vagy ismerőssel, és aki nem, az pedig jó emlékkel valamely magyar közösségben tett látogatásáról.

Nagyon remélem, hogy a rendezvény hatására többen kedvet kapnak a magyar nyelv elsajátítására, a magyar gyökerekkel rendelkezők pedig magyar nyelvi örökségük fenntartására!