Amikor szeptember elején Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasként először felvettem a kapcsolatot a Lotharingiai Magyarok Egyesületének képviselőivel, mindössze abban állapodtunk meg, hogy jó lenne szervezni valamit. Még nem igazán tudtuk mit, de kijelöltünk két időpontot – egy őszit és egy tavaszit –, amikorra megpróbáljuk összegyűjteni a környéken élő magyarokat.
Az egyesület már évek óta takaréklángon működik: az idősebb generáció eltávozott, a fiatalabbakat pedig nagyon nehéz bevonni bármilyen közösségi tevékenységbe.
Az egyik kitűzött időpont Advent első vasárnapjára esett. Ezt megelőzően már az októberi nemzeti ünnep alkalmával is sikerült egy közvetlen hangvételű, barátságos és meghitt megemlékezést tartanunk (erről egy korábbi cikkemben már beszámoltam).
Advent első vasárnapjára közös sütést-főzést és vacsorát javasoltam. Bár eleinte némi aggodalommal fogadták az ötletet, az egyesület néhány tagja lassanként magáévá tette az ügyet. A kitűzött időpont előtti héten már megnyugodhattam: átvették az irányítást, és látszott, hogy működni fog a kezdeményezés.
Az összejövetel egyúttal jó alkalmat kínált arra is, hogy köszöntsük az egyesület egyik régi tagját, Dr. S. Tóth László fizikus kutatót, nyugalmazott professzort, aki ez év novemberében a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja lett.
A kibérelt termet ízlésesen feldíszítették, és hosszú, szépen megterített asztallal készültek. Egy másik asztalra kerültek a nyalánkságok az adventi koszorú mellé.
Öten vállaltuk, hogy a rakott káposztához szükséges alapanyagokat beszerezzük és otthon előkészítsük, ki-ki a rá eső részt: volt, aki káposztát rántott, más húst darált és pirított, illetve rizst főzött. A kibérelt faluházban heten-nyolcan álltuk körül az asztalt, és együtt rétegeztük a sütőedényekbe az előkészített hozzávalókat. Az eredmény egy igen finomra sikerült erdélyi vacsora lett. Az egyesület egyik kolozsvári származású tagja vargabélest készített desszertnek, de a legtöbben hozzájárultak még valamiféle finomsággal. Természetesen még legalább tíz ember jóllakhatott volna – olyan bőséges mennyiséget készítettünk, magyar módra.
Amíg a vacsora a sütőben rotyogott, megtartottuk Dr. S. Tóth László köszöntését, rövid életrajzi ismertetővel és a tiszteletére előadott kis műsorral.
A reméltnél is jobban sikerült az adventi délutánunk. Késő este még folyt a közös mosogatás és rendezgetés. Úgy váltunk el egymástól, hogy: „Mikorra szervezzük a következőt?”
