Anyák napja hajnalára...

A lyoni gyerekekkel

A magyarok és a franciák nem egyszerre ünneplik az anyák napját. A lyoni gyerekek havonta egyszer megtartott magyar délutánja éppen a két időpont közé esett, így ennél jobb alkalmat nem is kívánhattunk volna a közös anyák napi ünneplésre. Az „Orgona ága, barackfa virága…” kezdetű dalt már többnyire ismerték, és szívből énekelték anyukák és gyerekek egyaránt. Emellé megtanultunk egy mezőségi lakodalmast is, természetesen az alkalomhoz illő szöveggel. Az énekléstől itt immár elválaszthatatlanok az énekes körtáncok. Ezek közül ezúttal a párosító játékokat részesítettem előnyben, amelyekben anya vagy apa a gyermekével együtt, párban vehetett részt.

A lyoni édesanyák kifogyhatatlanok a jobbnál jobb ötletekből.

Ezúttal a kézműves foglalkozás témája egy különleges virágcsokor készítése volt: a gyerekek a saját, körberajzolt kezecskéjükbe ragasztották a színes papírból kivágott virágokat, majd a virágszárakra ráhajtották és ráragasztották az ujjacskáikat.

Az édesanyáknak közösen kellett kirakniuk egy „Szeretlek, anya, apa!” feliratú puzzle-t, miközben a gyerekek „titokban” készülődtek: énekszóval vonultak be a terembe, hogy átadják az anyukáknak szánt szegfűcsokrokat és a szív alakú süteményeket.

A közös uzsonna is a rituálé része: a gyerekek sorban állnak, és türelmesen kivárják, amíg sorra kerülnek.

A több próbából és ügyességi játékból álló megmérettetésben is lelkesen vett részt mindenki, és kitartóan küzdöttek az aprócska, ám számukra annál értékesebb jutalmakért.