1965-os megemlékezés Georgia-ban

/ Éles Gergő Péter /
eles.gergo.peter képe
Október 27-én került sor az 1956-os eseményekről való megemlékezésre a Georgia-i magyarok körében.
GeorgiaHaza vagy otthon?Belvárosi Betyárok és a táncosok

Istentisztelettel kezdődött a vasárnap, ahol az igehirdetés alapgondolatául a szeretet tettekre ösztönző ereje szolgált a forradalom tükrében. Az akkori történések az erőszak elleni fellépés mellett az összefogás, és egymás megsegítéséről is tanúskodtak, mely mai napig példa kell, hogy legyen számunkra. Az ünnepi alkalommal párhuzamosan az óvodáskorú gyerekek tanulhattak az őszről, hallgathattak mesét állatokról, és lehullott levelekből, termésekből pedig a meséhez illusztrációkat is készíthettek. Az óra végén moldvai csángó táncokra került a sor, melyekből tavaszra koreográfia is készül.
Az istentisztelet után a forradalmi eseményekre emlékezett a magyar közösség, melyben többek közt elhangzott Páskándi Géza Nem igaz! című verse. A jelenlévő 56-osok, akik megélték az akkori történéseket, elismerésül és a tisztelet jeleként a Haza vagy otthon? című kiadványt kapták ajándékba, melyben a Georgia Államhoz kötődő 56-osok visszaemlékezései olvashatók interjúk formájában. A kötet 2014-ben a Hungarian Community Church of Georgia kiadásában jelent meg angol és magyar nyelven egyaránt.
A legkisebbek is kivették a részüket az ünnepségből, hiszen két kislány meglepő bátorsággal szavalta el az Itt van az ősz itt van újra, illetve A cinege cipője című verseket, a hallgatóság legnagyobb örömére.
Az emelkedett pillanatokat, oldottabb szórakozás formájában, a Belvárosi Betyárok két tagú zenekar koncertje követte, akik a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásának jóvoltából látogattak Roswellbe. A főleg gyerekeknek szóló műsorukban az igényesen megszólaló dalok mellett szerepelt hangszerbemutató, tánc és interaktivitás is.

Az esemény végén a közösség tagjai által hozott ételek elfogyasztása mellett lehetőség volt baráti beszélgetésekre, ismerkedésre.