Wales a magyarok szemével

/ Balog Katalin /
balog.katalin képe
A SuperWales egy olyan projekt, mely Wales különleges értékeit és nagyszerűségét szeretné a világ tudomására hozni. Az ötlet két magyar fiatal, Balazs-Richards Mária és Szabó Róbert fejében fogant meg és közös munkájuknak köszönhetően 2013-ban hivatalosan is elkezdődött a megvalósítása.

  

A SuperWales két alapítóját több száz kilométer választja el földrajzilag egymástól, hiszen Maria Londonban, míg Róbert jelenleg Swanseaban él, de mindketten több mint 12 éve költöztek az Egyesült Királyságba. Az ismeretség egy magyar facebookos csoportban köttetett, ahol hamar kitűnt, hogy egyik legszembetűnőbb közös érdeklődési pontjuk Wales. Aztán lassan elkezdődött az ötletelés: hogyan is lehetne a világ figyelmét Wales rejtett szépségeire, értékeire, egyáltalán létezésére felhívni. Így született meg a SuperWales gondolata, melyet saját munkájuk és családjaik mellett közösen menedzselnek azóta. Mária kommunikációs és szervezési feladatokkal foglalkozik leginkább, Róbert pedig a honlapépítés, a tartalomszerkesztés és a technikai oldal kihívásaiban vállal több szerepet.

Közös munkájuk célja, hogy sztereotípiáktól mentesen mutassák be Wales tradicionális és új, szokatlan és 21. századi, művészi és kreatív arcát. Tevékenységükkel szeretnék összefogni a helyi kulturális és művészeti élet résztvevőit, a világ elé tárni Wales természeti szépségeit, minél több emberhez eljuttatni az itteni értékeket és feltárni a lehetőségeket, melyek elindítják Walest a fejlődés, az ismertté és népszerűvé válás útján. Ezzel nem csak hódolni szeretnének saját rajongásuknak, lelkesedésüknek, hanem Wales jó hírének terjesztésével emelni az itteni művészeti élet elfogadottságát más kulturális szférákban is.

  

Az elmúlt három évben létrehoztak egy honlapot, ahová különféle technikával rögzített tartalmakat lehet feltölteni. Többek között saját, profi eszközök nélkül készített képeik is megtekinthetők itt és számos fontos információ, valamint ízelítő a szerintük mesebeli kis országról. A cikkben szereplő képek is mind az ő munkáik.

Az elmúlt években megismerkedtek a walesi művészeti élet számos képviselőjével a fotózás, kézművesség, irodalom, képzőművészet és zene terén is. Tavaly szeptemberben szerveztek Londonban fotókiállítást saját és helyi fotóművészek képeinek bemutatására, megjelentek különféle médiafelületeken és igyekeznek a meglévő kapcsolati tőkéjüket minél tovább bővíteni. Youtube csatornájukon több videót közzétettek már, melyek között immár VR szemüvegre tervezett felvétel is megtalálható.

Lassan talán úgy ismerik ezt a kis országot, mint a tenyerüket. Némi túlzással igaz, de annyi biztos, hogy bármikor tudnak ajánlani rengeteg olyan dolgot, amit érdemes megcsodálni, felkeresni egy idelátogatónak, ideköltözőnek. Tavaszra túrákat is szeretnének szervezni akár itteni, akár magyarországi magyarok részére is. A Kőrösi Programmal együttműködve pedig biztosan még több olyan lehetőséget tudunk majd a helyi magyarság elé tárni, melyek a kulturális és művészeti élet iránt érdeklődő vagy épp a természetkedvelő réteget is meg tudják szólítani.