Kőrösi Csoma Sándor nyomában jártunk a los angelesi cserkészekkel

/ Gonda Csenge /
gonda.csenge képe
Vendégségben voltam a hollywoodi 17-es számú Könyves Kálmán Cserkészcsapat őszi táborában, ahol Kőrösi Csoma Sándor élete és hagyatéka kísért utunkon. A portyára több cserkészcsapat is érkezett Los Angelesből és San Diegoból. Szülők és gyerekek, cserkészvezetők és őrsvezetők együtt táboroztak Breaban, az Amerikai Cserkészparkban.
Zászló felvonásaÁllatos számháború óvodás gyerekekkelŐszi tábor résztvevői

Lehetőségem nyílt arra, hogy bepillantást nyerjek a Külföldi Magyar Cserkészet életében, méghozzá egy igen izgalmas és érdekes tábor keretében. Denverben azon munkálkodunk, hogy sikeresen beinduljon a Magyar Cserkészet, rendszeresen legyenek őrsi gyűlések, programok és egy idő után csapatot tudjunk alapítani. Persze ennek feltételei vannak. Első lépésként fontosnak tartottuk, hogy a hozzánk közel lévő cserkészcsapatokat megismerjem, ismeretséget kössek az ottani vezetőkkel s bepillantást nyerjek, hogyan is működik távol a hazától a magyar cserkészélet.

Számomra különösen érdekes volt ez a hétvége, hiszen a tábor keretét Kőrösi Csoma Sándor élete köré építették, hogy a kis- és nagycserkészek megismerjék az ő nagyságát! Színdarab és forgószínpad szerű állomásokon a fiatalok nagyon sok mindent megtudtak személyéről, alkotásairól és a nagy útjáról. Az utolsó állomáson Jakab Rita KCSP ösztöndíjas San Diegoból és jómagam vártuk a cserkészeket, hogy arról beszélgessünk, milyen hagyatéka van számunkra Csoma Sándornak, miért lehet ő a példaképünk. Sokan kiemelték, hogy nagyon okos volt, egész életében tanult és 17 nyelven beszélni csak intelligensek tudnak. Voltak, akik azért néznek fel rá, mert bármilyen nehéz, szegény sorsa volt, sosem adta fel célját, hogy a magyar nép származását felkutassa, gyökereinket megkeresse. Egy emberként élte túl a hideg teleket, biztosította mindennapi kenyerét, hogy egy egész népnek szolgálatában lehessen. Hálával tartozunk tehát neki, hogy élete küldetését a magyaroknak szentelte.

A tábor során volt sok játék, számháború, lövészet, esti tábortűz, hallottuk, ahogy a prérifarkasok vonyítanak a sivatagban. Hatalmas élményben volt részünk mindannyiunknak, köszönjük a szervezést, a szülők segítségét. Remélem, hogy a jövőben is lesz kölcsönös együttműködés a két csapat között. Turul Őrs segítségét már a mostani hétvégén élvezhetjük, itt Denverben, hiszen 2 fiatal Őrsvezető érkezik hozzánk, hogy az őszi cserkész kirándulásunkon együtt szervezzünk érdekes programokat a gyerekeknek! Mi már nagyon várjuk a hétvégét, hamarosan arról is beszámolok!