59. ökumenikus imaóra Münchenben

/ Maronics Ilona Anna /
maronics.ilona.anna képe
Március 9-én rendezte meg a Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség az 59. ökumenikus imaórát a református testvérek meghívásával. Az eseményen együtt imádkozott Merka János, katolikus plébános és Csákvári Dániel, református lelkész. A rendezvényen két tanúságtevőt is meghallgattak az egybegyűlt testvérek. Az egyik jómagam voltam. Ritka alkalom, hogy a különböző felekezetek együtt imádkoznak, de sosem haszontalan. János atyát utólag kértem, hogy mondja el gondolatait az ökumenikus imáról.

- Mi az ökumené? Mit takar a szó, ökumené?

- Maga a szó a görög „lakni” szóból ered, ami később az egész lakott Földet jelentette, később pedig a keresztények egységtörekvését. Először a protestáns hithirdetők találkoztak igehirdetésük során azzal az értetlenséggel, hogy a sok részre oszlott felekezeteknek nagyon nehéz a hitetlenné vált világban Krisztust hirdetni, éppen ezért jóval előbb elkezdődött a protestáns egyházakban a keresztény egység iránti törekvés. Hamarosan rokonlélekre talált Katolikus Egyházunkban is ez a gondolat, de a karizmatikus XXIII. János pápának kellett eljönnie, hogy a merész kezdeményezést megtegye. Először létrehozta a Keresztény Egység Titkárságot (1960), majd meghirdette az elnevezésében is ökumenikus zsinatot.

- Milyen elvek alapján gondolkozik a Katolikus Egyház erről a kérdésről? Mit tesz a Katolikus Egyház az ökumené érdekében? 

- A Katolikus Egyház Unitatis redintegratio II. Vatikáni Zsinatban szereplő határozatában visszavonhatatlanul kötelezte magát a keresztény egység megteremtésében. A szöveg kimondja, hogy az Egyház megosztottsága bűnös állapot, hiszen ellene mond Jézus Krisztus akaratának. Ez a bűnös állapot botrányt okoz a világban, mert leleplezi a hirdetett ige és a valóság közti ellentmondást: a szeretet evangéliumát hirdető egyház a maga körében nem valósítja meg azt a szeretetet, amit hirdet. Ez a botrány csökkenti az evangélium hihetőségét, s ezzel súlyos lelki kárt okoz, hiszen éppen az volna a feladatunk, hogy ebben az egységet kereső mai világban közösen tegyünk tanúságot az evangélium igazáról. Minden keresztény embernek rá kell nevelnie magát, hogy megszabaduljon a begyökerezett „felekezeti” előítéleteitől és eleve a Krisztusban való összetartozás rokonszenvével tekintse a más egyházi közösségekhez tartozó keresztényt. Az egyházak közötti megbékélést az viszi előre, ha valóban az evangélium szerint élünk. Az egyházak akkor lesznek hatékonyak, ha a lelki ökumenizmus szellemében, vagyis bűnbánó megtéréssel utat engednek az egység Lelkének. Tehát a Katolikus Egyház egyszerűen nyitottan áll ez elé a kérdés elé. Sokan csak az évente egy-két alkalommal megrendezett ökumenikus istentiszteletre és esküvőkre gondolnak, mint elért eredményre, a valóság azonban az, hogy óriási fejlődésnek indult a teológiai párbeszéd. Ökumenikus direktóriumok, II. János Pál pápa enciklikája az egységről, a megigazulásról szóló katolikus-evangélikus közös nyilatkozat, az Ökumenikus Charta és teológiai párbeszédek sora jelzi ezt. Mindezekért Istennek hálát mondunk.

- Mit gondol, János atya, amikor ökumenikus imáról van szó?

- Sok helyen, apró falucskákban is, két-három különböző keresztény felekezet temploma áll egymáshoz közel. Látva őket, elgondolkodok: vajon nem ugyanaz az ég vonzza mindegyiknek a tornyát? S vajon nem ugyanazon a földön áll mindegyik? Jó látni, hogy ilyenkor reformátusok és katolikusok (akik messzebb állnak tőlünk, mint az ortodoxia) egy ilyen alkalmon közel kerülnek egymáshoz, egymás imáit hallgatjuk, és együtt imádkozunk. Az egység csak a Lélek műveként valósulhat meg. Ezért nagyon fontos szerep jut az egymásért vagy épp együtt végzett imádságnak. Az ember kezdeményez, de ebben is a jövő Istene adja a növekedést. Ebben bízunk és imádkozunk.