Uruguayi Magyar Otthon
Az Uruguayi Magyar Otthont 1936-ban alapították. Célja, hogy egy olyan politikától illetve vallási ideológiától mentes magyar intézmény jöjjön létre, amelynek fő küldetése a magyar kultúra valamennyi ágának fejlesztése, terjesztése. Az alapító tagok személyes hozzájárulásából 1941-ben megvásárolták a jelenleg is működő székházat, amelyet folyamatosan bővítenek és szépítenek.
Az Uruguayi Magyar Otthont 1936. április 26-án alapították közel 50 egyesületi taggal. Az egyesület célja alapításakor, a magyar nyelv és hagyományok megtartása volt. 1941-ben lelt igazi otthonra a klub, ugyanis ekkor vásárolták meg azt az épületet, mely mind a mai napig a montevideói magyar közösség székházaként, találkozási pontjaként, próbatermeként és rendezvényközpontjaként funkcionál. Természetesen 1941 óta számos változáson ment keresztül az épület. Az igényeknek megfelelően folyamatosan bővítették, felújították, átalakították. Hatalmas 2 szintes épület. A földszinten található a Petőfi-terem, mely teadélutánoknak, beszélgetéseknek, kisebb létszámú foglalkozásoknak a helyszíne. Egy nagyobb tanterem is van, ahol a magyar órák zajlanak az iskolás gyermekeknek, illetve a fiatalok számára heti rendszerességgel, csütörtökön és szombati napokon. Ebben a tanteremben vannak a heti kártyapartik az idősebb korosztálynak. Található itt még egy működő büfé/konyha, mely nyitva van a hét majdnem minden napján. A földszinten van még egy hatalmas rendezvény terem, melyet külsősök is kibérelhetnek különböző programokra, rendezvényekre; mosdó helyiség; egy hatalmas főzőkonyha és egy nagy színpad is. A színpadot modern hang- és fénytechnikával szerelték fel. A tánccsoportok próbaterméül ez szolgál. Az emeleten van iroda; aula, ahol ping-pongozni szoktak; óvodások számára kialakított tanterem; táncos raktár. A másik szárnyban pedig öltözők; táncos raktár; teljesen berendezett és felszerelt apartman, amely több vendég elszállásolására alkalmas.
Kezdetektől fogva a klub egyik fő célja a magyar kultúra megőrzése. Ennek érdekében számos programot, szabadidős tevékenységet biztosítottak – és biztosítanak mind a mai napig – a tagok számára. Korábban a magyar otthonban működött énekkar, színjátszó kör, sportkör, valamint magyar nyelvórákat, zenés és irodalmi esteket is tartottak.
Mára a klub által kínált programok és szakkörök némi változáson mentek keresztül. Mivel a magyar nyelvet egyre kevesebben beszélik, megszűnt a színjátszó kör, melynek előadásai sokáig az augusztus 20-i ünnepségek fényét emelték. Ugyanezen okból mára már teljesen elmaradtak az irodalmi estek is. Jelenleg nem működik kórus sem, de egy-egy összejövetel alkalmával előfordul, hogy még néhányan dalra fakadnak. A magyar órák egyre ritkábbak voltak, azonban a Kőrösi Csoma Sándor Programnak köszönhetően az embereknek ismét lehetősége nyílik a nyelvtanulásra. A korábbi sport szakosztály is átalakult: a különféle sportágakat már nem a klub zászlaja alatt űzik.
Jelenleg működő tánccsoportok, csoportok, korosztályok és próbáik:
- Mákvirág tánccsoport senior csoport; hétfő: 20-22h
- Tulipán és Hóvirág tánccsoport 3-9 év; kedd: 18:30-19:15h
- Liliom tánccsoport 9-12 év; kedd: 19:15-20h
- Szivárvány tánccsoport 16-25 év; kedd 20-22h
- Tündérkert tánccsoport 25-40 év; szerda: 20:30-22:30h
- Magyaróra - kezdő csoport 16- év; csütörtök: 19-20h
- Szivárvány tánccsoport 16-25 év; csütörtök: 20-22h
- Magyar óvoda 2-6 év; szombat: 10-10:45h
- Magyar iskola gyermekeknek 9-12év; szombat: 11-12h
Hatalmas, nagy, összetartó „család” a montevideói közösség.