Csillagösvény Magyar Iskola

Nemes Csilla Szidónia (2018, 2019)
Nemes Csilla Szidónia (2018, 2019)

A montreali Csillagösvény (Református) Magyar Iskola a Montreali Első Magyar Református Egyház mellett és támogatásával működik. Hosszú múltra tekint vissza – igaz, más név alatt –, és hosszabb-rövidebb megszakítások után a 2000-es évek végén indult újra. Önkéntesek vezetésével és segítségével eleinte kéthetente, manapság pedig már heti rendszerességgel várja a gyermekeket. Az iskolának az egyházközség biztosítja a helyszínt, illetve ­ többek között anyagi – hátteret biztosít még a Csillagösvény Református Egyesület is.

Az iskolában heti rendszerességgel, vasárnaponként 11 órától folyik az oktatás, ezzel egy időben református istentisztelet zajlik magyar nyelven. A foglalkozásokon kifejezett hangsúlyt kap a református hitoktatás, illetve az ebben a szellemben történő keresztyén nevelés, de természetesen nyitott bármilyen felekezetű gyermekek számára. A hitbeli neveléssel karöltve folyik a magyar nyelv és kultúra oktatása is.

Az iskolában 10–12 gyerek fordul meg változó rendszerességgel, az 5–13 év közötti korosztályt képviselve.

Az iskola tanulói rendszeresen közreműködnek a nemzeti ünnepek alkalmából rendezett műsorokban is. A Montreali Első Magyar Református Egyházban már hagyomány, hogy karácsonykor és anyák napján a gyerekek ünnepi műsorral lépnek fel. Emellett minden évben az egyházi ünnepekhez (advent, karácsony, húsvét) és egyéb alkalmakhoz (Márton-nap, farsang, emlékévhez kötődő történelmi személy – Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc stb.) kapcsolódó tevékenységek színesítik a foglalkozásokat. Az oktatást minden évben az iskola Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa koordinálja.