Ráksi Lajos | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • raksi.lajos

Legfrissebb tartalmak

raksi.lajos képe
Ráksi Lajos
Aktivitás éve: 
2018
Fogadó szervezet
Németországi Magyar-ajkú Protestáns Gyülekezetek Szövetsége ( Mannheim )
Tevékenységi terület: 
gyülekezetszervezés, közösségszervezés, programszervezés, média
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” /Bethlen Gábor/
Bemutatkozás: 

A Pece-parti Párizsban, Nagyváradon születtem, itt cseperedtem fel, végeztem iskoláimat egészen az érettségi vizsgáig, majd Kolozsváron folytattam tanulmányaimat a Protestáns Teológiai Intézetben, református lelkész szakon. Szülővárosomban kezdtem segédlelkészi szolgálatomat, és egy esztendővel később ugyancsak itt, a Partiumi Keresztény Egyetemen lettem egyetemi lelkész, majd a kollégium igazgatója. Emellett egy évig egy közeli kis faluban helyettes lelkészként is tevékenykedtem.

Nyolc éves lelkészi szolgálatom ideje alatt volt alkalmam belekóstolni a hagyományos gyülekezeti munkába ugyanúgy, mint a sokszor kihívást jelentő ifjúsági munkába is. A hagyományos istentiszteletek mellett kiállításokat, pódium-beszélgetéseket, táncházakat és csendes napokat, iskolai rendezvényeket is szerveztem. Közben megtapasztaltam, milyen a folyamatos építkezés és hogy mindig új kihívásoknak kell eleget tenni.

Mindig is érdekelt a közélet, ezért 2011-ben jelentkeztem a Lakitelken szervezett Ravasz László – Ordass Lajos Közéleti Kollégium kétéves képzésére. A média világába is belekóstoltam: másfél évig műsorvezető-szerkesztőként dolgoztam a kolozsvári Paprika Rádióban.

A Kőrösi Csoma Sándor Program keretein belül három baden-württembergi városban (Mannheim, Karlsruhe, Freiburg) szeretném az ott élő magyarságot összefogni, számukra gyülekezetet és programokat szervezni, és segíteni őket abban, hogy hitük és magyarságuk megmaradjon, illetve megerősödjön.

 

 


Hírek

  • Adománygyűjtés a Badeni Magyar Protestáns Gyülekezetekben
    2019.03.25
  • Hannover: a németországi magyar protestánsok éves közgyűlése
    2018.11.30
  • Magyar istentiszteletek Mannheimban
    2018.11.08
Összes cikke

Munkánkról

  • Freiburgi magyar nap és ökumenikus istentisztelet
    2018.09.10
Összes cikke

Galériái

  • Beszélgetés a 17. Nyugat-Európai Magyar Presbiteri Konferencia szervezőivel és előadóival

    Beszélgetés a 17. Nyugat-Európai Magyar Presbiteri Konferencia szervezőivel és előadóival
    2019.04.18
  • Beszélgetés az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia (EMEIK) szervezőivel

    Beszélgetés az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia (EMEIK) szervezőivel
    2019.04.18
  • Beszámoló a 17. Nyugat-Európai Magyar Presbiteri Konferenciáról

    Beszámoló a 17. Nyugat-Európai Magyar Presbiteri Konferenciáról
    2019.04.18
  • Úrasztala
    Első mannheimi magyar istentisztelet
    2018.11.08
Összes kép/videó

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

karácsony Nürnberg Ausztria '56-os megemlékezés Cserkészet Chester München Táncház Los Angeles Mikulás Buenos Aires Genf Regensburg toronto Montreál farsang népzene Stuttgart magyar iskola megemlékezés Bécs kirándulás koncert néptánc Kanada KCSP Ottawa 1956 London Márton Áron
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk