A történet Portlandban kezdődött, ahol IV. Béla népe, a 44-es számú Zrínyi Miklós cserkészcsapat békésen élte mindennapjait. Nyugalmukat azonban egy különös hírnök, Juliánusz barát zavarta meg, aki figyelmeztette őket: közelednek a tatárok. Nem is kellett sokat várni – pillanatokon belül már ott is volt az ellenség, különös fegyverekkel, íjakkal, baltákkal, sőt puszta kézzel támadva a védtelen cserkészekre.
Szerencsére a csapat már indulásra készen állt, így csak be kellett pattanni az autókba, és már menekültek is a Merriweather kempingbe, az óceán partjára. Megérkezésük után elfogyasztották az otthonról hozott elemózsiát, majd este a tábortűz körül kiderült, hogy IV. Béla lányai, Margit és Kinga is velük tartottak a menekülésben. A királylányok a nép segítségét kérték, hogyan segíthetnének apjuknak a tatárok ellen.
A tűz fénye alatt csoda történt: Kinga, aki menekülés közben elejtette fésűjét és szalagját, azt látta, hogy azokból erdő és folyó támadt, feltartva az üldözőket. Később úgy döntött, elfogadja a lengyel király ajánlatát, és házasságával erősebbé teszi a két ország szövetségét. Margit pedig úgy határozott, hogy apácának áll a Nyulak szigetén, és egész életét felajánlja Magyarországért. Ezek a gondolatok békét hoztak a csapat szívébe, így nyugodtan hajthatták álomra fejüket.
Az éjszaka nem tartott sokáig: reggel korán ébredtek IV. Béla emberei. A reggeli torna alatt „pékké változva” kenyeret sütöttek, majd a zászlófelvonást követően minden őrs finom reggelit készített magának. Miután jól laktak, elindultak, hogy elkísérjék Margitot a Nyulak szigetén található apácarendbe. A túra az óceánparton vezetett, gyönyörű kilátással, de néhol veszélyes terepen: a kisebbeket kézről kézre adták át a mocsaras részeken, nehogy elsüllyedjenek.
A szigetre érve a nép megpihent, megebédelt, majd könnyes búcsút vett Margittól. A visszaút után azonban nem volt pihenés, hiszen számháborúban kellett megvédeniük magukat a közelgő tatároktól. Ezúttal a legkisebb cserkészek voltak a zászlók, akiket csak két ellenséges fél összefogásával lehetett „elrabolni”. A küzdelem nehéz volt, de IV. Béla népe végül győzedelmeskedett. A harc után közösen vacsorát főztek, majd a tábortűznél készültek össze, hogy végre legyőzzék az ellenséget – ám kiderült, hogy a tatárok hirtelen, megmagyarázhatatlan módon elhagyták az országot.
A félelem még ott motoszkált mindenki szívében, ezért éjszakai sétára indultak az óceánpartra. Tatárokat nem találtak, világító hínárt sem, így végül megnyugodva térhettek vissza a táborba. Másnap délelőtt a végvárrendszer megerősítésén dolgoztak – hiszen ki tudja, mikor tér vissza az ellenség –, természetesen az óceán partján.
A tatár kivonulását végül méltóképpen ünnepelték: egy sajtgyárban, finom hamburgerekkel és mennyei fagyival. Így telt a portya Portlandban.
