A kenyér útja, avagy aratás csípőrázással... Arató délután a marsdeni Magyar Házban
Illatok keveredtek a levegőben – főtt a csirkehúsleves, készült a házi töltött káposzta, és már izzott a grill is a kertben, a mákos és diós bejgli, a krémes csábítóan nézett mindazokra a konyhapultról, akik arra jártak. A tűzön sültek a fűszeres húsok, a kolbászok sercegtek.
A konyhából már ekkor hallatszott a nevetés – tudtuk, hogy nem csak az étel lesz jó, hanem a légkör is, ráadásul Rodrigo Silva már hangolta az erősítőket és a mikrofonokat, ami azt jelentette, hogy az igazi hangulatfelelős is elkezdte a munkát.
A kerti asztalok egyikén a gyerekek csigatésztát alkottak. Nagy türelemmel tanulták az első lépéseket, koncentráltan, óriási kitartással készültek a kisebb-nagyobb, formás és amorf levesbetétek - de az bizonyos, hogy jó szándékkal.
Délre aztán benépesült a ház és a kert. Jöttek kicsik és nagyok, régi barátok és új ismerősök. Hosszú asztalok mellett folytak a beszélgetések, közben a gyerekek ide-oda szaladgáltak, a játszótér is megtelt, és valaki mindig megjelent egy újabb adag finomsággal, egy adag salátával vagy egy itallal a kezében.
Sipos Ika elnök asszony felemelő bevezetője után Csenger-Zalán Zsolt nagykövet tartotta meg minden brisbane-i magyar szívéhez szóló ünnepi beszédét. Ezt követően Kovács Lőrinc lelkipásztor, tiszteletbeli konzul megszentelte az új kenyeret.
Forró volt még a Magyar Házban sült cipó, illatos és ropogós. Mindenki izgatottan várta, hogy felszeleteljük, és megízlelhessük némi szalonna és lilahagyma kíséretében. A Gold Coast-i Nyugdíjas Club tagjai táncra perdültek és körtáncukkal mosolyt csaltak mindenki arcára. De a nap fénypontja csak ezután következett: a gyerekek közös aratónapi műsora, amire már hetekkel korábban elkezdtünk készülni.
Bábszínházat, bábokat csináltunk, jelmezeket, temérdek egyéb díszletet, mire összeállt a kenyér útjáról szóló nagy mű: A kalásztól a mindennapi kenyérig: a kenyér útja, avagy aratás csípőrázással.
Az egész egy bájos kis bábjátékkal indult, ez adott keretet a komédiának – „A part alatt, a part alatt…” – de ebből aztán egész kis paraszti világ kerekedett. Volt ott kaszáló legény, aki szerint a kasza visszatámad, meg szteppelő másik, akinek megcsúszott a lába.
A gazda dörmögött, de a táncos kedv győzött. A gazdasszony ízes magyar kiejtéssel zsörtölődött a legényekkel, a lányok kévét kötöttek, a legények táncoltak, csujogattak – és persze nem maradt el a szokásos civakodás sem. A molnár tréfálkozott, papagájokat tanított galambriasztásra. És ha már liszt volt, jött a dagasztás – de nem akárhogy! „Dagasztótánccal” készült a kenyér, körbe-körbe jártak a leányok s a legények, és sokat nevettünk mindannyian.
Végül a „kemencében” kisült az aranybarna cipó.
A műsort a teljes bábjáték zárta, és kiegészült a mindenki által jól ismert (A part alatt) dal azzal, hogy a szarka hozta a sót, kígyó vitte a kovászt, hogy ne csak liszt, víz elegyű bodag készüljön, és végül minden állat szorgos tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy ott is a legjobb kenyér süljön ki a kemencében.
Majd kézen fogva vonultunk le a színpadról a gyerekekkel, és ismét énekelve „mentünk együtt a piacra” búzát venni, elvittük a malomba, és megőröltük... már a közönség soraiból is velünk énekeltek és táncoltak a gyerekek; és amikor végre a perec is megsült
Ezen a napon is otthon éreztük magunkat: nagykövet, lelkész, tiszteletbeli konzul, gyerekek, felnőttek, nagyik és rokonok, fiatalok, idősek, magyarok, ausztrálok, spanyolok boldogan, örömmel telve és persze a nap végére jóllakottan, együtt a Magyar Házban.
