A vucsijáki magyarok története

Az 1878. június 13 - július 13. között megtartott harmadik Berlini Kongresszuson résztvevő jeles diplomaták döntöttek Európa további sorsáról.

E Kongresszus döntései számos tekintetben hatást gyakoroltak Bosznia–Hercegovina további sorsára is. A Kongresszus 25. határozata értelmében az Osztrák–Magyar Monarchia ellenőrzése alá vonta Bosznia–Hercegovinát, ahol – a Kongresszus álláspontja szerint – rendet és nyugalmat kellett teremteni.

Ennek értelmében 1878. július végén a Josip Filipović tábornok vezette osztrák–magyar hadsereg átlépte Bosznia–Hercegovina határát. Ezt követően a Monarchia érdekeit szolgáló törvények és rendeletek egész sora került elfogadásra, amelyeket az 1879 áprilisában aláírt osztrák-magyar-török egyezmény még tovább mélyített, s mindezt a Monarchia érdekében.

Az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Bosznia–Hercegovinában egyes területek kiemelt jelentőséget élveztek, amelyre az új hatalom nagyobb figyelmet is fordított. Ilyen volt például a mezőgazdaság fejlesztésére vonatkozó kísérlet, amelynek szerves része volt, hogy az csak az idegen elemek betelepítésével érhető el.

Ez az intézkedés ténylegesen jelentős eredményeket hozott, de a népesség etnikai összetételében és társadalmi szerkezetében is változásokat eredményezett. Jogosan állapítható meg – és ez az álláspont történelmileg is elfogadott – hogy mindezek hátterében nyomós politikai okok álltak.

A Vucsiják területére érkező betelepített magyarok többsége a dél-magyarországi térségekből érkezett, főleg Veternikről, Szenttamásról, Kishegyesről, Pécsről, Eszékről, Zentáról, de Bijeljina környékéről, sőt, az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Bukovina régióiból is (amely ma Románia és Ukrajna területét képezi).

Vucsiják betelepítése 1887-ben kezdődött, de a telepesek többsége 1910-ben érkezett. A telepítést elsősorban az Osztrák–Magyar Monarchia hatóságai ösztönözték, de voltak önként érkezők is. Az 1910-es években vélhetően 70–100 magyar család élt itt. A falu központja a mai Lázár fejedelem vértanú tiszteletére szentelt ortodox emléktemplom helyén volt.

Gornjanén, a Vučijakkal szomszédos Štrpci faluban 12 magyar család telepedett le. Az itt élő magyar lakosság többnyire mezőgazdasággal foglalkozott; földműveléssel, gyümölcstermesztéssel, elsősorban szőlészettel és borászattal, de ismertek voltak lótenyésztőkként is.

Vucsijákban az 1907/08-as tanévtől kezdődően magyar nyelvű elemi iskola működött, ahol 1920-tól szerbhorvát nyelven folyt az oktatás. A magyar iskolának otthont adó épület ma is áll, de lényeges átépítéseken ment keresztül; lakóépületként használják.

Prnjavorban ma már csak egy Vucsijákon született idős magyar hölgy él.

 A Monarchia fennhatósága kezdetén a katolikus hívők száma elenyésző volt, ellenben a bevándorlások során számuk jelentősen megnőtt. Tekintettel arra, hogy időközben Prnjavor környékére szépszámú katolikus hívő érkezett, szükség mutatkozott egy külön katolikus plébánia létrehozására. Addig a Prnjavor környéki plébániák a Banja Luka-i püspökséghez tartoztak, így a kulaši plébánia is, a vucsijáki hívőkkel együtt.  

1891. április 21-én megalakult az önálló prnjavori plébánia, amelyhez 1900-ban már 24 település tartozott 3743 katolikus hívővel, akik közül 347 főt a Vucsijákon élő magyarok tettek ki. Egy évvel később, Marijan Marković Banja Luka-i püspök rendelete alapján 19 község a prnjavori egyházmegyéhez került, itt találjuk Vucsiják-Jasincit is.

1910 nyarán arról folytak egyeztetések, hogy Vucsiják falu katolikusait a kulaši plébániához csatolják, de nem végleges, csak ideiglenes határozattal. S ez így maradt 1935-ig, amikor is Vucsiják visszakerült a prnjavori plébániához. Az akkori adatok szerint az idetartozó 23 település közül Prnjavornak 367 katolikus hívője volt, a második helyen Vucsiják állt 341 fővel.

Mára mind kevesebb tárgyi bizonyíték maradt arról, hogy itt magyarok is éltek. Temetőjüket sűrű bozót borítja. Vucsiják és a vele szomszédos falvak, Kremna és Lužani idősebb szerb lakosai úgy mondják, hogy 1960-ig voltak láthatók a temető sírkövei és fejfái, de a természet erői azóta megtették a magukét. Nem volt, aki karbantartsa a temetőt, a pusztulást pedig nem lehetett megállítani. Igaz, több műemlék maradványai, ha romos állapotban is, még ma is láthatók.

Megbízható adatokból tudjuk, hogy Vucsijákon a hívőknek imaházuk volt, udvarában haranglábbal, amely máig fennmaradt.

Visszatérve a betelepítés kérdésére: ez a magyarok részéről kevésbé volt intenzív, mint más népek (olaszok, lengyelek, csehek, németek, ukránok stb.) esetében. Vucsijákot illetőn a már ismertetett adatokon túl még néhány további információ: az 1910-es osztrák-magyar népszámlálás adatai szerint Vucsijákot jogi és közigazgatási szempontból falusi településként kezelték, ahol 434 római katolikus hívő élt, többségükben magyar nemzetiségűek (225 férfi és 209 nő).

A prnjavori katolikus plébánia levéltárában található anyakönyvi adatok szerint az első adat egy Vucsijákon született magyar gyermek születéséről 1897. május 12-ei bejegyzésű. A halotti anyakönyv szerint az első elhunyt magyart 1898. február 11-én temették el, egy Vég vezetéknevű férfit, aki 1887-ben költözött a faluba.

A vucsijáki magyarokat szorgalmas és tehetséges embereknek tartották. Fellendítették a környező falvak mezőgazdaságát, ugyanis jártasabbak voltak a konyhakertészetben, gyümölcstermesztésben, tejtermékek előállításában, de még a lótenyésztésben is.

Szinte minden családnak volt szőlőskertje, annak köszönhetően, hogy Vucsijákot dombos terület vette körül, amely alkalmas volt szőlőtermesztésre és borászatra. Egy helybéli név szerint Petar Kitić még ma is emlékszik arra, hogy kiskorában egy magyar ember meghívta szőlőt szüretelni dűlőjében. Tudni kell, hogy a magyarok betelepülésüket követően azonnal hozzáláttak a környező erdők termővé tételéhez, hiszen megfelelő megművelhető földekhez kellett jutniuk.

A kivágott fákat pedig építkezéshez és egyéb, a falusi élet szükséges kellékeinek elkészítéséhez használták fel. Ma már a köztudatban is az él, hogy a magyar, de más telepesek is jelentősen bővítették a Prnjavor környékiek mezőgazdasági ismereteit, elsősorban az őshonos szerb lakosság körében.

Sokat tanultak tőlük a talajművelési technikákat illetően, de a gyümölcs- és zöldségtermesztés terén is. Mindez azzal is magyarázható, hogy a betelepülők már magukkal hozták azokat az újabb ismereteket, amelyekkel a helyi lakosság még nem rendelkezett. Termékeiket elsősorban a prnjavori piacon értékesítették.

Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a vucsijáki magyarság a földművelés mellett baromfit, szarvasmarhát és lovakat is tenyésztett, és a faluban volt egy olajfinomító is, amely az iskola közelében, a Prnjavorba vezető út túloldalán üzemelt.

Az osztrák–magyar vezetés azonnal gondoskodott az alapfokú oktatási rendszer megszervezéséről. Már 1879 áprilisában kiadták az elemi iskolák szervezésének alapszabályzatát. E rendelet három iskolatípust különböztetett meg Bosznia–Hercegovina területén: népi (állami), magán és felekezeti iskolákat.

Az első állami iskolákban már 1880-ban megkezdődött az oktatás. Ehhez képest Vucsijákban csak később, mint már említettük, az 1907/08-as tanévtől volt rendszeres oktatás. Ekkor még tíz iskola működött a térségben. Vucsiják első tanítója Lauder Emil volt, s a Bosnyák Kalendárium adatai szerint tizenkét éven át, 1918-ig volt a falu tanítója.

A prnjavori egyházközösség plébánosa, Maj Henrik 1917. július 31-ei jelentésében olvasható, hogy Vucsijákon Julianus-iskola is működött, amelynek három osztályát 65 diák látogatta. Az első világháború után, 1920-ban indult újra az oktatás, de ekkor már szerbhorvát nyelven. Ebből az időből maradt fenn, hogy egy itt maradt magyar tanítónő, név szerint Baranyi Ágnes is tanított Vucsijákon.

A magyar iskolának otthont adó épület még megvan, de az idők folyamán jelentős átépítésen ment keresztül, és ma már lakóházként használják. Sőt, valószínűleg nem is ez volt az iskola első épülete, mert egyes források szerint, csak 1912-ben épült. A régi iskolaépülettől nem messze van egy újabb iskola, amely már a Jugoszláv Népköztársaság idejében épült.

Vucsiják életéről érdekes adatokat szolgáltatott az 1926-ban született Petar Kitić, valamint az 1930-ban született Novak Žunić, mindketten a közeli Kremna faluból, akik gyermekkorukban magyar gyermekekkel is játszottak. A velük való beszélgetéskor derült fény számos, a faluval kapcsolatos helytörténeti adatra. Ma Prnjavorban él Greta Milijašević, akinek édesanyja vucsijáki magyar volt.

A vucsijáki magyarok életéről részletes leírást adott a magyarországi Gara település néprajzkutatója, Kajter Hárs Rozália, aki leírta és ezáltal bemutatta az itteni telepesek életmódját, az általuk használt munkaeszközöket, házaik építészeti sajátosságait. Ebben nagy segítséget nyújtott édesanyja, a vucsijáki születésű Murinyi Katalin.

Az idősebb emberek, akik még emlékeztek a régebbi időkre, településüket „Kis városnak” nevezték. A második világháború balkáni eseményei arra kényszerítették az itt élő magyarokat, hogy több hullámban elhagyják Vucsiják települését és egy részük a délvidékre vagy az anyaországa tért vissza. A vucsjáki magyarok döntő többsége 1942-ben elhagyta a települést. Egy részük, akik a maradás mellett döntöttek a környező városokba költözött át és az idők során asszimilálódtak a többségi nemzetbe.

A fenti szöveget Dario Topić történelemtanár és helytörténész kutatásai alapján lett összeállítva