Zenében a Lélek, Táncban az Élet - Zenés, táncos est Montreálban

/ Borgula Benedetta /
borgula.benedetta2024 képe
Május utolsó napján különleges élményben lehetett részünk Montreálban: a "Zenében a lélek, táncban az élet" című közösségi rendezvény valódi ünnepe volt mindannak, amit magyar gyökereink, hagyományaink és összetartozásunk jelentenek. A rendezvény nemcsak szórakoztató volt, hanem szívet melengető, megható és felemelő is – mindaz, amit egy jól sikerült közösségi eseménytől csak várhatunk.
Csoportkép azt est valamennyi résztvevőjévelDr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős államtitkár helyettes beszédet mondNépzenés és néptáncos blokkZongora és társastánc

Az est során a montreáli szervezetek diákjaival különleges műsorral készültünk. Megható volt látni, ahogy a gyerekek, akik közül sokan már itt születtek, milyen természetességgel és örömmel léptek színpadra. Társastánc és zongora, valamint hegedű bemutatót láthatott a közönség a műsor első felében.

Egy rövid szünet után néptánc és népzene blokkal folytatódott az est. A Bokréta Néptánccsoport szólistáinak és a felnőtt táncegyüttesnek köszönhetően a magyar néptánc sokszínűsége és életereje is megelevenedett a színpadon. A Bokréta Népdalkör előadásában kalotaszegi dallamok csendültek fel, az éneket hegedű és brácsa is kísérte.

Külön büszkeség volt számunkra, hogy a Magyar Iskola diákjai és a tánccsoport táncosai mellett a cserkészek is aktívan segédkeztek a rendezvény lebonyolításában. Nemcsak felszolgáltak a vacsora során, de sokan közülük fellépőként is megmutatták magukat – egyszerre voltak segítők és szereplők, a közösség igazi szíve-lelkei.

A műsort egy magyar, a Ha én rózsa volnék'' című dallal zártuk, amit gitár kísérettel adtak elő Magyar Iskolás gyerekek. 

Megtiszteltetés volt, hogy Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is ellátogatott hozzánk. Beszédében kiemelte, milyen értékes és példaértékű az a munka, amit a montreáli magyar közösség végez, és hogy mekkora jelentősége van ezeknek az alkalmaknak – nemcsak a hagyományőrzés, hanem a jövő építése szempontjából is.

Ez az este mindannyiunk számára emlékezetes marad. A zene és a tánc valóban életet vitt a közösségbe, és megerősítette bennünk azt az érzést, hogy bárhol is élünk a világban, magyar szívünk és összetartozásunk örök.