Találkozás a közös lélekkel
Minden június 4-én, nem csupán egy történelmi eseményre emlékezünk. Nem csak évfordulót tartunk, és nem csupán múltat idézünk —a szívünkhöz, a lelkünkhöz szólunk. Mert ez a nap nemcsak a veszteséget jeleníti meg, hanem azt is, amit soha nem lehetett és nem lehet elvenni tőlünk: a lelki összetartozásunkat.
A Nemzeti Összetartozás Napja emlékeztet minket arra, hogy a magyar térképre 1920-ban idegenek által húzott határok nem tudtak határokat húzni a szívek, lelkek közé.
Mert mi tudjuk: nemcsak az a magyar, aki Szegeden vagy Budapesten született, de az is, aki a ma Romániához tartozó Székelyföldön, Kolozsváron, Idecsen vagy a Szlovákiához tartozó Komáromban, az Ukrajnához került Kárpátalján, vagy akár Ausztriában, Szlovéniában, vagy a szerbiai Újvidéken él! Vagy akár egy másik kontinensen, például Ausztráliában, de őrzi a magyar értékeinket. Mert a nyelvünk, a kultúránk, a dalaink, a meséink és közös történelmünk szálai erősebbek, mint bármely „békeszerződés” tiltó pecsétje.
Ez a nap emlékeztet bennünket arra is, hogy a nemzet nem földrajzi kifejezés. A nemzet közösségépítés, emlékezet, hűség, összetartás, elfogadás. Olyan erő, amely generációkon átível, és amelyet minden gyermek tovább visz, amikor először mondja ki: édesanyám, édesapám, vagy később azt, hogy: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…”
Trianon fájdalmas örökség. De ebben a fájdalomban ott van az élni akarás is. Ott van az újrakezdés, a kitartás, és az a különös, magyar erő, amely képes romokból is otthont; gyászra válaszul reményt építeni, mint ahogyan mindazok, akik valamikor elhagyták a szülőhazát, és Brisbane-ben és környékén élnek, képesek voltak egészen új körülmények között is új életet kezdeni, családot, közösséget, templomot, Magyar Házat építeni és felvirágoztatni.
Ezen az ünnepnapon tehát nemcsak emlékezünk, hanem vállaljuk is egymást. Akárhol éljen is magyar ember — a Duna partján vagy az erdélyi fenyvesek között, vagy még távolabb az eredeti földrajzi értelemben vett Nagy-Magyarországtól -, ugyanahhoz a nagy közös lélekhez tartozik, amely itt is jelen van, ugyanaz a lélek erősödik akkor, amikor együtt emlékezünk a múltra és akkor is, amikor együtt tudunk alkotni. .
Ne feledjük hát: az összetartozás nem csupán érzés. Az összetartozás felelősség is: figyelem és törődés egymással. Mert ha mi magyarok nem vigyázunk egymásra, magyarokra, nyelvünkre, értékeinkre, kultúránkra, ki más tenné?
Legyen ez a nap ne a földrajzi szétszakítottság jelképe, hanem a lelki egység megteremtéséé, legyen ez az ünnepnap a bizonyíték arra, hogy a nemzet, ha szét is választották földrajzilag, szívben és lélekben örökké képes egy maradni, amikor harmóniában egybegyűlhetünk.
A közös haza, Nagy-Magyarország mindannyiszor feltámad, amikor mi a világ minden tájáról származó magyarjai békében, szeretetben, megértésben tudunk együtt alkotni vagy éppen emlékezni közös múltunkra, őseinkre és hőseinkre. Isten áldja az összetartó, lélekben egységes magyarságot, bárhol is éljen!
