A különleges produkcióra a 84. utcában található patinás Magyar Házban került sor – abban a városban, ahol a magyar film és színjátszás ikonikus alakja 1968-tól egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig élt.
Az est főszereplője Guncz Nóra énekes-előadóművész, aki kivételes érzékenységgel és mély átéléssel idézte meg Karády Katalin alakját – nemcsak a dalokon, hanem a sorsfordító történeteken keresztül is. A színpadi jelenlétet és a zenés epizódokat az én narrációim, valamint Olah Pomoranova zeneszerző-zongoraművész játéka tette teljessé.
A három művész közös munkája nem csupán színpadi produkció volt, hanem tisztelgés is egy olyan nő emléke előtt, akit nemcsak tehetsége, hanem bátorsága és emberi tartása is örök emlékezetté tett.
A produkciót különösen meghatóvá tette, hogy éppen New Yorkban, Karády egykori lakhelyén hangozhattak el azok a dalok, amelyek egykoron itthon reményt, a világ másik felén pedig emléket jelentettek. A művészek számára felemelő élményt jelentett ebben a városban bemutatni a darabot – abban a városban, ahol Karády új otthonra talált, de sosem feledte a gyökereit.
Az est egyik legemlékezetesebb pillanata az előadás utáni közönségtalálkozón érkezett el, amikor a nézők közül többen is megszólaltak, és személyes történeteket, emlékeket osztottak meg Karády Katalinról.
Volt, aki fiatalkori találkozásról mesélt, mások Karády New York-i éveiről beszéltek, baráti látogatásokról, meghitt pillanatokról. Ezek a bensőséges, személyes vallomások még erőteljesebbé tették az est élményét – hiszen a művészet találkozott a kollektív emlékezettel, a színpad a közösséggel.
A „Ne kérdezd, ki voltam” című előadás megható és felemelő lezárása volt egy különleges estének – egy estének, amely nem csak Karády emlékét idézte meg, hanem hidat teremtett múlt és jelen, magyar gyökerek és amerikai jelenlét között.
A fények városában, a nagy almában – ahol álmok kezdődnek és álmok érnek véget – ezen az estén a múlt is új életre kelt.
