Szombat, kellemes 18 fok, felhők csupán szórványosan, a nap süt. Tökéletes idő egy vidám, szombati tanításra. A nagycsoportosokkal délelőtt a vállalkozást, mint gazdasági formát beszéljük át. Korukat meghazudtoló érettséggel tudják a válaszokat és hirtelen azt veszem észre, hogy nem a nagycsoportban vagyok, hanem kisvállalkozók között.
A délelőtti órát egy kötélhúzó versennyel szakítjuk meg; múlt héten legyőztek a porontyok, de most éltem a lehetőséggel és bosszút álltam. A szomszédos teremben a lányok irigykedve nézik a jelenetet, átmegyek hozzájuk, és velük is rendezünk egy versenyt.
Az ebédhez közeledve Dóri, a középső csoport tanárnője megkér, hogy menjek el kocsival a közeli pizzázóba, már leadta a rendelést, tizenkét pizza, csak el kéne hozni. Leengedett ablakokkal, vidáman megyek a pizzázóba, persze helyet sehol sem találok, csak valami kis félreeső részt, leparkolok a tilosba, kiteszem a vészvillogót, hátha nem büntetnek addig a pár percig.
Beérve a pizzázóba egy mosolygós hölgy el kezdi felpakolni a tizenkét pizzát, mire az utolsót is odaadja, nem látok semmit. Lassan manőverezek ezzel a „pizzai” ferdetoronnyal a kezemben, miközben egyszerre sietek is, hiszen még mindig tilosban állok.
A járdánál piros a lámpa, egy gyönyörű szőke, kék szemű lány lép oda hozzám. Elejtettél valamit, mondja. A számla az, nyújtja felém, ekkor úgy nézek rá, hogy szavak nélkül is érti, nem tudom elvenni tőle, nincs szabad kezem. Megkérem, hogy gyűrje be a zsebembe. Nézzük egymást, aztán azon gondolkozok, hogy nem hiszem el, hogy pont akkor kell életem szerelmével találkoznom, amikor tizenkét pizzával a kezemben rohanok.
Megkérdezi, kell-e segítség? Aztán elképzelem, hogy a kocsiig együtt visszük a pizzákat, lassított felvétel, romi zene, a végén csók, de sajnos most nincs időm udvarolni, dolgoznom kell, úgyhogy visszautasítom kedvesen. Hova viszem, kérdezi, mondom, hétvégi iskolában tanítok, a gyerekeknek lesz. Azt mondja, nagyon kedves vagyok.
Látom, hogy folytatná a beszélgetést, de zöldre vált a lámpa. Elköszönök ettől a csodaszép lánytól, akit valószínűleg soha többé nem fogok látni, magam után pedig csak a friss pizza illata marad. Nem büntettek meg, hip-hop vissza is érek az iskolába, a gyerekek, ezek a kis cápák pedig rárepülnek a pizzahalomra.
Nehezemre esik felnőttként viselkednem, ugyanis pizzarajongó vagyok, most viszont türelmesen várok, reménykedve abban, hogy nekem is hagynak valamit. Végül 6-7 szelet nekem is jut.
Délután a Pál utcai fiúk üveggolyós jelenetét próbálgatjuk. Először megtanulunk gojszlizni, a gyerekek teljesen beindulnak a játéktól, az idő pedig csak úgy repül. A nap végén befekszem a pályára, mondom a gyerekeknek, ha valaki engem eltalál, vége a játéknak, ez a nehezítés.
Persze, hogy mindegyikőjük eltalál. Nagyot nevetünk, búcsúzás, pakolás, aztán hirtelen nagy csend lesz az iskolaudvaron. Nézem az üres pizzás dobozokat és azon gondolkozom, hogy mennyire várom júniust, hogy újra találkozzak ezekkel a csodás kisemberekkel.
