A közvetlenség és a közösség tagjai között érezhető egymás felé forduló, törődő hozzáállás részesévé válni nagyon jóleső érzéssel töltött el. Mindezeket átélve már az első hét után kialakult bennem egyfajta kötődés és erős elhivatottság, hogy ameddig rajtam múlik, maradni fogok. A saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy milyen sokat jelent a közösségnek, hogy rajtunk keresztül mélyebben megismerhetik a magyar kultúrát és elsajátíthatják a nyelvet, amiről izgatottan idéztek fel családi történeteket, hogyan tanítgatták a nagyszülők otthon a gyerekeket, vagy éppen hogyan kopott ki a hétköznapjaikból.
Az ittlétem hatodik napjára sajnos itt is megjelent a járvány, ennek következtében az uruguayi kormány azonnali rendelkezéseket hozott, miszerint minden közösségi rendezvényt le kell mondani. Ebből adódóan két hétre bezárt a Magyar Otthon. A rendeletek engem személyesen is érintettek, mivel Spanyolországon keresztül érkeztem, így 9 nap önkéntes karanténba kellett vonulnom.
Az órákat zökkenőmentesen és gyorsan át tudtuk szervezni digitális formába, ami ugyan sokkal nagyobb kreativitást és tudatos ”jelenlétet” igényel, mint a személyes oktatási forma.
Nagyon érdekesen hatott rám annak a ténye, hogy az új otthonomban, ahol 9 hónapot fogok tölteni, azonnal négy fal közé redukálódik a világom még az előtt, hogy egészen megismerhetném Uruguayt. A karantén alatt a szabadság jelentősen felértékelődött bennem ugyanúgy, mint az emberi kapcsolatok, ami már-már evidensnek számított.
A jelenlegi helyzet ellenére vagy inkább ennek hatására, a közösségekben való gondolkodás és a hagyományok felelevenítése azt gondolom igazán aktuálissá vált.
