A müncheni közösség beszámolója a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóról

/ Maronics Ilona Anna /
maronics.ilona.anna képe
A Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség életében több olyan esemény is van, ahol előadásokat hallgathatnak az ide érkezők. Ilyen a Senior klub, a Bibliakör, a lelkigyakorlatos nap. A Seinor klub keretében november hónapban én is előadhattam valamit saját magamból: a Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) részvevőjeként beszámoltam Krakkói élményeimről.
II. Rákóczi Ferenc sírja KassánZarándokcsomagIVT logója

Úgy gondoltam, hogy a fogadószervezetem életébe vág annak az egyhetes, világméretű rendezvénynek a lelkisége, ami legalább embert mozgat meg, mint egy futball világbajnokság. Az előadást első körben a Senior klub keretei között mutattam be a közönségnek. Kifejezetten a program megszervezésére próbáltam felhívni a figyelmet, illetve arra, hogy a magyarok miként vehettek részt ezen a fantasztikus, globális eseményen. Fontos megemlítenem, hogy az IVT-t a katolikus egyház 1984-ben, Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére szervezte meg először, Rómában. Ezután szokássá vált, hogy a világ különböző pontjain 2-3 évente szervezzék meg. Egyszer egy európai, máskor más kontinensen lévő városban. Eddig legtöbben Manilában, a Fülöp-szigeteken voltak (5 millió), illetve Rio de Janeiroban (3,7 millió), de a 2 milliós krakkói részvétel sem kis szám. Magyarországról több, mint 4000 zarándok jelent meg Krakkóban. Jómagam a görög katolikusokkal indultam útnak. Krakkó felé menet meglátogattuk Kassán a székesegyházat és egyúttal II. Rákóczi Ferenc sírját. 

Nem kis dolog az, amit a lengyel katolikus testvéreink prezentáltak a világ felé. Kétmillió ember ellátása, igényeinek kielégítése egy 750 ezres várostól sok türelmet és befogadást jelent. Fantasztikus, hogy a város lakói milyen szeretettel viseltettek a világ fiataljai iránt. Ehhez persze kellett az ifjúság kulturált viselkedése is. A magyar egyházmegyék fiataljai 2 helyen voltak elszállásolva: Brzeskoban és Krakkóban. Velünk tartott 8 püspök a Magyar Katolikus Püspöki Karból, akik katekéziseket, amolyan nagy közönségnek szóló hittanórákat tartottak. Ferenc pápa 4 napon keresztül volt velünk és a vasárnapi záró szentmisét ő celebrálta több ezer püspökkel és pappal egyetemben.

A krakkói élménybeszámolómat a cserkészeknek és a rosenheimi közösségnek is bemutattam. Nagy sikert aratott. Úgy gondolom, hogy ennek az élménynek az átadása nagy löketet ad ahhoz, hogy a katolikus egyházat és az ökumenét egyre többen megértsék. A krakkói helyszín pedig egy plusz is a magyar-lengyel barátság történetében, ami ugyancsak nem elhanyagolandó tény. Legközelebb Erdingben és Augsburgban fogom előadni. Már várom.