Egyszerre örültem és aggódtam!
Örültem, mert végre bemutathatjuk, bár más diaszpórákhoz képest kisebb közösségünk van, itt is ugyanolyan színes programok vannak, mint a több ezres magyar szervezeteknek. Örültem, hogy bemutathatjuk, hogyan tudjuk egy többségében más vallású országban kis szigetként őrizni magyar értékeinket.
Ugyanakkor aggódtam, hogy mindent meg tudjak mutatni, át tudjam adni azt a rajongást, amivel én kötődöm Isztambulhoz és az itteni magyarokhoz és magyarokat szerető emberekhez.
A stáb a lehető legjobb időpontot választotta, vagy talán a gondviselés volt ilyen kedves hozzánk: december 15-én egész napos programsorozattal készültünk. Nézzük is szépen sorban.
Vendégeink december 14-én, pénteken érkeztek meg, ahol már rögtön a reptéren belekóstolhattak a helyi forgatagba. Az esti telefonos egyeztetés után másnap reggel én vittem el őket az Isztambuli Magyar Intézetbe, ahol hamarosan kezdődött a hétvégi magyar iskola. A foglalkozások során felvételek készültek az ott tanuló, játszó gyerekekkel, szülőkkel és pedagógusokkal. A kezdeti izgulás után a mézeskalács-sütésnél aztán már mindenki feloldódott, hiszen a fűszerek illata mindenkit melegséggel járt át, és már úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernénk egymást.
Az Intézetet, a helyi magyar közösséget Orosházi Bernadett, az Intézet munkatársa – egyben kedves mentorom – mutatta be röviden. Mesélt a múltról, a jelenlegi helyzetről, de terveinkről is beszámolt, amit nagyban tud majd segíteni az a pályázat, amit a diaszpórákban élő magyar szervezetek segítésére írt ki a magyar kormány.
Az iskola után gyorsan összeszedelőzködtünk, és átviharzottunk a közeli Bilteks Koleji iskolába, ahol egy tematikus nap keretében a magyar kultúrát mutatta be az Intézet a diákoknak. Itt néhány percben moldvai táncokkal színesítettem a programot, ami talán könnyebben befogadható a török gyerekeknek, hiszen a helyi halay, azaz körtáncokhoz hasonló.
Visszarobogás az Intézetbe, kocsicsere, isztambuli vezetés, parkolóhely-vadászat, rövid séta, aztán maga a csoda! Nemcsak a vendégeinknek, minden egyes alkalommal számomra is. Isztambul Váci utcája az İstiklal Caddesi, hatalmas forgatag, mindenféle nemzet, bábeli sokszínűség. Itt sétálva, egyszer csak egy velencei neogótikus stílusban épült római katolikus templom elé érünk, impozáns kapukkal, három hatalmas rózsaablakkal; védőszentje Páduai Szent Antal. Itt is tömeg vesz körbe minket, hiszen hatalmas látványosságnak számít az adventi időszakra feldíszített templom. A meglepetés pedig az, hogy itt szolgál három moldvai csángó magyar szerzetes. Rövid telefonos egyeztetés után egyikük elénk is siet, és a szerzetesek magánrészlegébe invitál minket. Felkaptatunk,a templom tetejére, ahonnan az egész bizánci félszigetben gyönyörködhetünk: látszik a Kék mecset, Hagia Sophia, a Topkapi Szeráj, az Orient Express végállomása, és persze az egész Boszporusz. Erre még a stáb sem számított. Ekkor gondoltam azt, hogy a gondviselés végigkísérte az egész napunkat. De nem sokáig gyönyörködhettünk ebben a fantasztikus kilátásban, mert a magyar programok is haladtak tovább. Taxiba pattantunk – aki volt már Isztambulban, az tudja, hogy ez is egy külön élmény –, visszasiettünk az Intézetbe, ahol már gyülekeztek a résztvevők az esti felnőtt programra, az adventi összejövetelre. Ezt az év végi találkozási lehetőséget mindenki nagyon várja, hiszen kötetlenül beszélgethetünk, és a népszerű karaoke segítségével jókat is szórakozhatunk. A karácsony elengedhetetlen kelléke a mézeskalács és a bejgli, melyeket mentorommal közösen sütöttünk meg, és mondhatom, hogy igen nagy sikere volt. Az est folyamán a stábnak lehetősége volt arra is, hogy rövid riportokat készítsenek a helyi közösség tagjaival, segítőivel és az Intézet vezetőjével is.
A KCSP-felkészítés során elsősorban a feladatainkra, kötelezettségeinkre hívták fel a figyelmet, de egy korábbi ösztöndíjas mondata azóta is visszhangzik bennem: KAPUNK! Mégpedig rengeteg szeretetet, mosolyt, ölelést. Nem csak közvetlenül mi, hanem láthatjuk azokat az öleléseket is, örömöket is, amik egy rég nem látott barátnak szólnak, és amiben talán a mi munkánk is kicsit benne van.
A közösség legnagyobb ajándéka pedig az, hogy az isztambuli magyarokat bemutató összeállítást épp karácsonykor, december 24-én mutatják majd be az anyaországban.
Boldog Karácsonyt!
